Szeretnék szántani…

B. Kovács András

2018. december 10., 00:162018. december 10., 00:16

Az ismert népdalban a kezdősor a „hat ökröt hajtani” mondattal folytatódik, s valóban az erdélyi kötött talajok miatt is a székely falvakban a szántás legtöbbször négy vagy hat ökörrel folyt a 16. században. Az őszi vetést szeptember vége és október vége között végezték el, az aratás július-augusztusban folyt, a learatott gabonát asztagokban sokszor télen át is künn hagyták, olykor még tavasszal is csépeltek. A szántóföld fele-harmada parlagon hevert, legeltettek rajta, az állatokkal trágyázott földet nyomásnak nevezték, a gabonával bevetettet pedig tilalmasnak. A település elöljárói szabták meg a vetés, behordás és szántás idejét, ezt mindenkinek szigorúan be kellett tartania.

A nyílvetéses (nyílhúzásos) felosztása a művelésre szánt határrésznek középkori hagyomány. A nyílföldekből más-más arányban részesültek a főemberek, a lófők, a közszékelyek és jobbágyok. A 16. századtól a székely földesurak — Háromszéken sok faluban élt pl. egy vagy több nemesi család – igyekeztek elérni, hogy a jobbágyaiknak ugyanakkora parcellát osszanak, mint a közszékelyeknek. Általános szokás szerint négy rész járt a nemeseknek, kettő a szabad rendűek, egy-egy a darabontoknak és a jobbágyoknak.

A mezei kártételeket büntették, így a falvakat övező „kertek”-en (kerítéseken) átgázolni nem volt szabad, csak a vetéskapukon keresztül lehetett közlekedni. Hasonlóképpen védték kerítéssel a szántóföldeket is, méghozzá ún. hites emberek; egyik falutörvény szerint a kerítésnek legalább nyolcarasznyi magasnak kellett lennie.

Még szigorúbban szabályozták a legeltetés rendjét: érthető, a rideg állattartás dívott, s a marha-, disznócsordák és a juhnyájak pásztorolásának megvolt a maga rendje. Az igásállatok birtoklása társadalmi rangot is jelölt, s aki állatait elvesztette, lecsúszhatott a jobbágyok rendjébe. Az istállózó állattartás a 17. században terjedt el, nőtt az egyes gazdák állatállománya, a félrideg marhatartás még sokáig fennmaradt. A földtulajdont illetően a nagybirtok nem tudott kialakulni, sok apró és szabad parasztgazdaság jellemzte a Székelyföldet a 17. században.