Szerencse fel!

Dávid, mint elmondta, az erdővidéki bányászat múltja után érdeklődve, eleinte mindössze egy bányászsisakot akart szerezni valakitől emlékbe, aztán ez lett belőle. Sok egykori bányász támogatását ajánlotta fel neki teljesen önzetlenül, és aztán összegyűlt annyi minden, hogy azokat már érdemes volt kiállítani. Mi több, még a megnyitó ideje alatt is voltak, akik átadtak neki egy-egy régi fényképet, mondván, hogy azon éppen kik vannak, hol, mit csinálnak.

Az emlékszoba maga szépen, ízlésesen van berendezve, számtalan régi fotóval, bányászsisakokkal, a bányászatban használt szerszámokkal, egyszóval ott ki-ki szabadon kalandozhat a vájáremlékek között. Nem véletlen, hogy az emlékszoba épp augusztus elején nyílt meg, hisz ily módon is emlékeztetett a bányászok egykori nagy ünnepére, a régen minden évben megtartott bányásznapra. A megnyitón felcsendült a jól ismert bányászhimnusz is, mely dalt hosszú idő után most ismét hallhattak nyilvános helyen az egykori bányászok. „Szerencse fel!”– szólt a dal, amit a jelenlevők meghatódva hallgattak és énekeltek.

Tókos Dávid azonban nemcsak a bányászat múltja után érdeklődik, hanem annak jövőjéről is vannak elképzelései. Mikor valaki megkérdezte tőle, minek készül, rögtön jött a kissé megdöbbentő válasz: bányageológusnak. Melyik bánya geológusának, hiszen már nincsenek is bányák? – szegeztük neki a kérdést.

– Nincsenek, de tessék megnézni, hogy Lengyelországban például az egykori bányák területét a japánok vásárolják fel, mert rájöttek arra, hogy a szénre, mint alapanyagra igenis szükség lesz a jövőben is. A japánok pedig csak tudnak valamit – mondta, mely kijelentésével már senki nem tudott vitába szállni.

Így, akár azt is remélhetjük, hogy az emlékszoba falára, mint valami sírkőre felírt két évszám, 1872–2012 – az erdővidéki szénbányászat születésének és elhalálozásának időpontja –, nem végleges, legalábbis ami az utóbbi évszámot illeti, lehet még változás.

Az ünnepségen, a múzeum létrehozója mellett beszédet mondott Barót város alpolgármestere, Szakács László, aki röviden visszatekintett az erdővidéki bányászat történetére, és úgy vélte, hogy az erdővidéki családoknak hosszú ideig tisztes megélhetést biztosító bányászatra emlékezni mindannyiunk kötelessége, Nagy Károly Kázmér köpeci református lelkipásztor pedig megáldva a múzeumot, a régiek emléke előtti főhajtásra szólított.

Az emlékszoba első meglátogatása után többen is beírtak annak emlékkönyvébe, végül a jelenlevők egy kisfilmet is megtekinthettek az erdővidéki bányászat múltjáról és jelenéről, melyet ugyancsak Tókos Dávid készített. A múzeum, mint megtudtuk, előzetes bejelentkezés alapján lesz látogatható, elérhetőséget később közölnek. Ugyanakkor bővítése még folyamatban, létrehozója továbbra is várja a bányászemlékeket.