Szerelik az ütközőket

Két versenytárgyalás során összesen 26 helyszínen 450 parkolóhelyet adtak bérbe a lakóknak, tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi városháza. Az április végén, illetve május elején megszervezett versenytárgyalások nyerteseit értesítették az eredményekről, tájékoztatva ugyanakkor őket az erre a helyzetre vonatkozó jogaikról és kötelezettségeikről.

2017. május 22., 00:272017. május 22., 00:27

Két versenytárgyalás során összesen 26 helyszínen 450 parkolóhelyet adtak bérbe a lakóknak, tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi városháza. Az április végén, illetve május elején megszervezett versenytárgyalások nyerteseit értesítették az eredményekről, tájékoztatva ugyanakkor őket az erre a helyzetre vonatkozó jogaikról és kötelezettségeikről.

Az idézett forrás szerint a bérlők számára a versenytárgyalás időpontjától számítva 30 nap áll rendelkezésre, hogy az ez évi bérleti díjat, valamint az ütközőszerkezetek garanciadíját befizessék a Közpénzügyi Igazgatóságnál. A most kiosztott parkolóhelyek bérleti szerződése öt évre szól, azzal a feltétellel, hogy a bérlők minden évben a meghatározott határidőre befizetik a bérleti díjat. Ellenkező esetben elveszítik a parkolóhelyüket.

Tavaly a licitek során összesen 1068 parkolóhelyet béreltek ki a város lakónegyedeiben, ám a belvárosban is, ahol díjköteles a parkolás, a környéken lakó magánszemélyek kedvezményes bérletet válthatnak. Ugyanez a kedvezmény érvényes a fizetéses parkolók közelében található intézmények, cégek alkalmazottai számára is. Jelenleg a parkolás a belváros 15 utcájában díjköteles több mint hétszáz fenntartott parkolóhelyen, de az év elején az önkormányzat egy szándéknyilatkozat formájában tervbe vette a fizetéses parkolók bővítését.

Egyre több a gépkocsi Sepsiszentgyörgyön, márciusban a számuk elérte a közel húszezret, hívta fel korábban a figyelmet Antal Árpád polgármester. A városvezető által szolgáltatott adatok szerint, míg 2015-ben 430-cal nőtt az autók száma, a tavaly egész év folyamán 1423-mal, az idei év első két hónapjában pedig már 729-et regisztráltak. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés