
A hétvégén ünneplik Torja első írásos említésének 710. évfordulóját. A tizennegyedik alkalommal tető alá hozott falunapokon megtartják a hagyományossá vált Nemzetközi Gasztronómiai Versenyt is.
2017. szeptember 08., 00:022017. szeptember 08., 00:02
A hétvégén ünneplik Torja első írásos említésének 710. évfordulóját. A tizennegyedik alkalommal tető alá hozott falunapokon megtartják a hagyományossá vált Nemzetközi Gasztronómiai Versenyt is.
Szeptember 9-én, szombaton délelőtt a felújított házasságkötő-terem avatását ejtik meg, 11.30-kor a kultúrotthonban lesz az ünnepélyes megnyitó, amin fellép a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának mazsorettcsoportja, megáldják az újszülötteket az Életfánál, és megtartják a 18 éves fiatalok nagykorúsítási ünnepségét.
Délután egy órakor kezdődik a főzőverseny, és ezzel párhuzamosan a helybeliek ismét nekigyürkőznek, és elkészítik a 2008-ban világrekordot döntő, székely feltűrt túróspuliszkát, amiből idén hatvanméteres készül. A főzőverseny zsűrizése 15.30-kor lesz, 16 órakor színpadra lépnek a torjai iskolások, amit 17 órakor az éltanulók, 18 órától pedig a főzőverseny díjazása követ. Este Bettina és az Insect lép színpadra, majd Tomy és zenekara zenéli végig az utcabált. Vasárnap 8.30 és 10 óra között jurtát állítanak a sportcsarnok melletti téren, majd 11 órakor a helybéliek zenés–lovas–huszáros felvonulása után a Mária-kápolnában ünnepi búcsús szentmisén vesznek részt. Délután 3 órakor a Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tagjai kézműves-bemutatót, -vásárt, játszóházat és íjászbemutatót tartanak, majd 18.20-tól a színpadra lépnek a Kicsi Góbék, a Desperado, a Bagossy Brothers Company, majd 22.30-tól tűzijáték zárja a rendezvényt. A falunapok teljes programja alatt látogatható a mezőgazdasági terménykiállítás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!