Székelyként Ghánában, avagy egy kézdivásárhelyi mérnök kalandjai a fekete kontinensen

Bár a fizetések alacsonyak, az emberek 80 százalékának van internetkapcsolattal rendelkező mobiltelefonja, az előadó elmondása szerint sokkal több ghánainak van telefonkártyája, mint személyi igazolványa. Hozzátette: az országban előfizetéses telefonszolgáltatás nem létezik, mindenki feltöltőkártyás, és a telefonkártya egyfajta bankkártyaként működik, amelyről átutalásokat is tudnak végezni.

Tamale városában az agglomerációval együtt mintegy egymillióan élnek, sok gyermek születik, a lakosság átlagéletkora nagyon alacsony, Bandi Zsolt elmondása szerint idős embereket nehezebb találni, mint fehéreket. A települést 80 százalékban muzulmánok lakják, de vannak keresztények is.

A városkép változatos, az aszfaltozott, fákkal szegélyezett utcák és az elhanyagolt, falusias környezet váltogatja egymást. A magyarországi csapat a helyi műszaki egyetem területén lakott, amely az előadó elmondása szerint európai szemmel nehezen nevezhető felsőoktatási intézménynek. „Kézdivásárhelyen egy olyan épület, ahol mondjuk pityókát tárolnak, az különbül néz ki, mint Ghánában egy egyetemi épület” – fogalmazott.

Bandi Zsolt saját fotókkal illusztrálta, hogy Ghána mennyire a kettőségek országa. Bemutatta, hogy a város reptere mellett találhatók modern szállodák és félkész, valószínűleg soha el nem készülő építmények egyaránt. Az amerikai, ázsiai és európai vendégek számára a nyugati igényeknek megfelelő apartmanok állnak rendelkezésre, a helyiek túlnyomó többsége azonban jóval szerényebb körülmények között él, egyes régiókban még nádtetős házak is találhatók.

„Egyetlen üzlet volt, ahol körülbelül kéthetente tudtál venni automata mosógépbe való mosóport, máskor csak kézi mosásra alkalmas tisztítószer volt. A fehérek mindig felvásárolták a készletet, a következő szállítmány pedig csak két hét múlva jött. Akkor vettél mosóport, amikor volt, nem akkor, amikor akartál” – hozta fel példaként az előadó.

Ghánára a kaotikus közlekedés jellemző, szabályok kvázi nincsenek, amint Bandi Zsolt fogalmazott, „aki erősebb, az megy”, ennek ellenére kevés a közúti baleset – legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. Aszfaltút csak a nagyobb főutakon van, máshol poros, gödrökkel teli földutak a jellemzőek, ennek ellenére feltűnően sok a fekvőrendőr. A helyiek főként leharcolt nyugati autókkal, riksákkal vagy robogókkal járnak, de látni néha egy-egy Dáciát is.

A légi szállítás ehhez képest fejlett, Ghánában négy nemzetközi repülőtér van, amelyek katonai célból épültek a gyarmati időszak alatt és általában a városok kellős közepén találhatók. Az országnak van saját légitársasága is, amely elsősorban belföldi járatokat üzemeltet kisméretű gépekkel, a menetrend betartása azonban kevésbé jellemző. „Volt rá példa, hogy napi három járat kellett volna induljon Tamaléból a fővárosba, és délután 4 órakór érkezett meg az első és egyetlen. 90 ember várta azt a 30 személyes gépet: első körben felültek a fehérek, második körben a gazdag afrikaiak, aki pedig szegény afrikai volt, az aznap nem utazott, és futhatott a pénzéért” – osztotta meg a környezetmérnök.

Aki arra adná a fejét, hogy turistaként Ghánába utazzon, indulás előtt körülbelül tíz féle védőoltást kell beadatnia, többek között meningitisz, hepatitisz, diftéria és sárgaláz ellen. Ha ezen túlesett, Amszterdam, Isztanbul vagy London érintésével repülhet az afrikai országba, az oda-vissza jegy mintegy 6-7 ezer lejbe kerül. A helyi repülőtereken szigorú a biztonsági ellenőrzés, a pénzváltás pedig nagyon körülményes.

Megérkezés után Ghánában szinte állandó 35 fokos hőmérséklet fogadja a turistát, a hőérzetet az esős évszakban a 90 százalékos páratartalom tovább fokozza. A csapvízből, a többi afrikai országhoz hasonlóan nem szabad inni, viszont helyben állítanak elő tiszta vizet, amelyet a helyiek általában zacskós változatban fogyasztanak. Az étkezéssel is ajánlott óvatosnak lenni, a helyi ételektől ugyanis könnyen gyomorrontást kaphatunk – figyelmeztetett Bandi Zsolt.

Veszélyt jelent továbbá a malária, és a turistáknak vigyázniuk kell arra is, hogy ne kerüljenek kórházba, az ottani kezelés költségei ugyanis rendkívül magasak.

„Sok látnivalót nem tudnék ajánlani Ghánában, ellenben, ha egyszer valakire rákacsint a lehetőség, hogy mégis elutazhat oda egy hétre, kettőre, akkor azt mondom, hogy legyen bátor és menjen el. Hazajössz és megtanulod értékelni az olyan dolgokat, ami ott nincs, például a szemeteskukát az út szélén, vagy a csapon folyó vizet” – zárta bemutatóját az előadó.

Fotó: Cora Szilvia/Zöld Nap Egyesület