2023. május 08., 13:392023. május 08., 13:39
Május 9-én, kedden 18 órától Székely Szabó Zoltán Csillagos ég… című könyvének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A rendezvényen a szerző mellett fellép Nemes Levente színművész és Bodóczi Zsóka magyartanár.
Székely Szabó Zoltán (1949, Rücs, Maros megye) színész, újságíró, író, humorista, a kolozsvári BBTE magyar–angol szakán, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színészképző szakán szerzett diplomát. Ezt követően egy évtizeden át a a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze volt. 1987-ben emigrált Nyugat-Európába. Bécsben – önmeghatározása szerint – „taxínész”, azaz taxisofőrként dolgozott, de a színi pályát sem adta fel, emellett kultúraszervezőként, rendezőként, szerkesztőként tevékenykedett. Az 1990-es évektől a Bécsi Napló szerkesztőbizottsági tagja, 1993 és 2002 között a bécsi Europa Club évkönyveinek szerkesztője volt. Színházszervezői munkásságáért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Bánffy Miklós-díjával tüntették ki (2008).
Önálló kötetei közül: Öntudat és faeke (politikai szatírák, Budapest, 1992); Volt egyszer egy társulat (beszélgetések, szatírák, paródiák, Budapest, 1993); Az elvtárs nem vész el (politikai szatírák, Sepsiszentgyörgy, 1996); Könnyű nekem („humoros zagyvaság”, Baja, 2003); Bécsi magyar színházasdim (Bécs, 2003); Egy nemzedék három felvonásban. Erdélyi magyar színészek tegnapelőtt, tegnap és ma (Kolozsvár, 2012); Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák (Marosvásárhely, 2014); Őszülőföldem (Marosvásárhely, 2020).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!