Székely huronok

Csíkban áll a bál. A gimnázium tanulói osztogatnak földdarabokat egymásnak. Igaz, csak úgy egymás közt. Egyetlen képeslappal sem értesítették az Amerikai Egyesült Államokat, miről is van szó. Merthogy nem tartozik rájuk, a csíki huronok és delavárok hogyan döntenek a népek dolgában. A Huron Kör meg a Delavár Csapat egyáltalán nem akaszkodott össze, mert két küsdölődő az együtt van az izzadalomban meg a kiflitörésben egyaránt.

– Küzdeni kell. És Anyácska csomagol is, azt mondta. Menni kell!

Hamarább jött azonban Cser Kész, a segéd.

– Főnök…

– Nem főnök. Nem látod, hogy még alsóban vagyok?

– Szia, Dénes. Ne szökdöss, ha reggel hétkor még gatyában vagy. Odakinn minden rendben, összeállt a csapat, mindenkinek rendben a csomagja. A többi a te dolgod. Mármint a vezérlés.

Dénes törzsfőnök elnézést kért, lezuhanyozott, édesanyja szemlézte az útravalót. – Mennek a delaváraim. Menjenek. Csak ne verekedjenek össze sose, máskor se a huronokkal. Ki látott még ilyen cserkészeket…

Hamar elkészültek ketten, a másik tizenhárom odakinn várta őket a csordaút aljában. – Erőt, szép napot, emberek! – ez volt a szokásos köszönés a delavároknál. Dénes nyolcadikos, 15 éves főnök. A többi 14 ugyanilyen forma. Észak-amerikai törzs Csíkban. Nem semmi. De szép. Szenvedélyesen szerették ezt a játékot a huronok törzse ellen. – A huronok a Tolvajos-tető derekában húzódtak meg – magyarázta Dénes egy olyan csapatocskának, amelyik félig cserkészruhába öltözve, derűsen indult csatába. – Mi Somlyó felől. Ki-ki vállalja a hátán levő számot, számokat. Mellén semmilyen. Az úton, erdőn, mezőn evés nincs, csak ha adom a szót. Kulacsot tölteni, abból inni forrásvizet, ahogy megállapodtunk. Verekedés, csak ha muszáj. A huronok is így tudják. Ha megszegik…

– Akkor verünk – mondta Levente. Lehet némán is kacagni harsányan, látható.

– Akkor is a szabályok szerint! Ahogy a szövetség szövegében!

A hadüzenet megtörtént természetesen már előző napokban. A somlyói hatalmas oltárt megközelíteni tilos. Tömegbe behatolni tilos. Imádkozni menet közben is lehet, s kell is. Ha keresztezik a huronok az utat, ők látják baját.

A huronok tollas sapkákkal, a delavárok szalmakalapok alatt. Kakastollak. A hadi törvények azonosak. Az iskola vezetősége, a gyermeksereg tudott a két indiáncsapat indulásáról Csíksomlyó felé, a búcsúra, ismerték őket, parancsokat meg tiltásokat nem köteleztek rájuk.

– A tantestület nagyon jól tudhatja, bizalommal többre s elébb megyünk, mint kötelezvényes megkötésekkel – az igazgató így bólintott rájuk.

A huronok sem voltak idegenek, ahogy a föld is ismerős mindkét csapat hadfiainak. A találkozás, az legyen pontos.

– Akasztás nem követi, ha valakinek a hátát s azon a két kék számot följegyzik a gyáva delavárok. Háta csak annak van, aki elszalad. Nekünk lennünk és ott kell, ahol a cél. Uf! Én szóltam – ezt a vezér mondta, és még a jelszót: hun huron.

Delavár Dénesék ütemesen haladtak az erdőben. Észak felől akartak beérni a deszkaoltár-színpad felé, ahogy adva volt. Pihenő 10 órakor. Ének, jobb kezekben sújtófa. Éljenek a delavárok! Én mindig csak rájuk várok. Éljen, éljen, éljenek örökké a delavárok!

– Hadnagy, minden rendben?

– Igen, uram. Jelentem, az Olt völgyéből már jönnek a huronok.

– Helyes. A középső belátónál, a helyünkre!

Gombás hely, vastag avar az erdőben, de mindent áthat a csíksomlyói búcsú fénye. Osontak a székely indián kamaszok, halkan, lábujj- és gombahegyen. Akkor találták az ösvényen, térden imádkozó szerzetest. Megdermedtek. Ez nem volt benne…

– Mehetek veletek, csak megpihentem…

És úgy lett. Beszélgettek, a sújtó fák, nyilak le. Majd valóságos rémület szállta meg a delavárokat. Az erdei úton, a célban támadásra készen ott álltak a huronok. Tehát győztek.

– Kedveseim – sietett tárt karokkal a pap. – Miért álltok támadásban?

– Azért – szólt a vezér fiú –, mert mi hun huronok vagyunk.

– Jaj, fiaim, ezen az ünnepen rakjátok le ide a sújtó fákat. S ti a delavárok? Aranyos fiúk. Két hun csapat, huron s delavár. Nahát, istenkém. Menjünk ki együtt az erdő s a zöld rét találkozására!

A delavár s a huron vezér kezelt, a pap velük térdelt le a rét szélén, fohászolta, s a két csapat utána a hun székely huronok s a delavárok közös imáját.