Székely fiú San Franciscóban

B. Kovács András

2017. október 18., 00:162017. október 18., 00:16

Ön visszatérne-e Amerikából, mondjuk, a Székelyföldre, tisztelt olvasó, ha tíz évi kemény munkával, sok viszontagság és kaland, mi több leküzdött kiszolgáltatottság után végre nemcsak biztos egzisztenciája, de szerető felesége is lenne a kaliforniai szövetségi államban, a világelső Amerikai Egyesült Államokban? A „mi több”-et nem is lehetne tovább fokozni: az édes feleség ugyanis ráadásul áldott állapotban van, és a kis család hamarosan megszilárdulása újabb stádiumába léphet, az szülői szerepre készülődés első jelei már jelentkeznek a különben nagyon laza fiatalok lelkében, s erre alighanem lesz is némi szükség, ugyanis a kábítószerektől egyikük sem idegenkedett eddigelé, ámbátor ennek még nem látták kárát a pincérszakmában, amiben lehorgonyozni készültek. De nem is e szakmáról van szó, hiszen akár kisvendéglőt is nyithatnának a lány amerikai szülei mintájára, akik a vendéglátás többoldalú lehetőségei kiaknázásával teremtettek maguknak nem is akármilyen megélhetést az olyannyira kedvelt keleti parton.


Ahol mindennek a tetejében a szóban forgó regényhős – mert róla van szó – nemsokára minden tekintetben rendezheti viszonyát a hatóságokkal is, mert letelőben van az idő, amely után már állampolgárságért is folyamodhat.


A regényt (Módos asszony üres kézzel) nemrég mutatták be Szentgyörgyön. Tamás Kincsőnek, az írónőnek, ha első szereplése lenne Háromszéken – nem az –, akkor akár kiütéses győzelemnek is lehetne minősíteni. Az írónő eredetiségével, fellépése gátlásmentességével és őszinteségével azonnal megragadta a figyelmet.


A fölöttébb olvasmányos regény ránk nézve nem ad csöppet sem megnyugtató választ, sokat kell még változtatnunk erdélyi és székely világunkon, hogy az valóban marasztaló és kibontakozásra esélyt adó legyen fiataljaink számára. Tamás Kincsőtől, ahogy nézem, kitelik, hogy egy visszatérési kísérlet történetét is megírja, ha éppen abban telik majd kedve.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés