Székely az esőerdőkben

Gyerekkora óta állatbolond

A gyergyótölgyesi származású család az 1980-as években költözött Sepsiszentgyörgyre, így Székely Pál már a Plugor Sándor Művészeti Líceumban érettségizett. Szülei azt szerették volna, ha zenész lesz, de már kisfiú korában is csak a békákkal, a kígyókkal és a pókokkal foglalkozott. Mint sok természettudós, ő is a Gerald Durrell-könyveken nőtt fel, így nagyon örült, amikor hozzájutott a magyar kiadáshoz is. Nevetve emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi évekre, hogy mennyire szerette az állatokat, így mindent összefogdosott, míg édesapja – aki nyolc évig abban reménykedett, hogy fiából egyszer hegedűművész lesz –, ki nem pakolta az állatokat a házból. Ám a biológus – elmondása szerint – csak a helyes hegedűtartást tudta elsajátítani, így végül szabad utat kapott apjától a hivatása felé. Egyetemi tanulmányai kezdetén rosszul választott, így a Temesvári Nyugati Tudományegyetem állatorvosi szakán elkezdett tanulmányait abbahagyta, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett biológia szakon. Karrierje kezdetén még a pókokkal szeretett volna foglalkozni, de nagyon bonyolultnak találta, így a kétéltűek irányába fordult. A Babeș–Bolyain doktorált az erdélyi ásóbékák és a dobrudzsai zöld ásóbékákkal végzett kutatómunkájából. Végül a Prometheus-ösztöndíj segítségével jutott ki Ecuadorba. Most a Loja-egyetemen tanít, és végez kutatómunkát. Székely Pál onnan is nagyon jó kapcsolatot ápol a Magyar Természettudományi Múzeummal és a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemmel.

Tavaly bukkantak rá az első fajra

A felfedezett békafajok között a Tiktik fajt 2018-ban írták le csapatával, amely az Andok-hegységben él, és az általa kiadott hangról kapta a nevét, ami nagyon hasonlít egy óra ketyegéséhez. A pár milliméter nagyságú békák azért különlegesek, mert az Andok-hegységben alkalmazkodniuk kellett az ottani környezethez, hiszen a hegyekről a nedvesség lefolyik, így nem alakulhatnak ki a tócsák, mint más békák hagyományos élőhelyein. Éppen ezért a Tiktik békák lerakják, és eldugják a tojásaikat, amiből közvetlenül fejlődnek ki az utódok. A hagyományos békafajok több ezer tojást raknak le, míg a sepsiszentgyörgyi tudós által felfedezettek csak 8–15 tojást képesek lerakni.

2019-ben két másik fajt – a Cajanuma és a Quintanai – azonosítottak, amelyeket a magaslati esőerdőkben fedezett fel Székely Pál és csapata. Az egyik békafaj a közeli nemzeti park cajanumai erdővédői, míg a másik egy észak-amerikai tanár tiszteletére kapta a nevét. Székely Pál és csapata ezzel a kutatással egy, az 1970-es években amerikai tudósok által tévesen leírt békafajcsoport rendszerezését tisztázza, hiszen akkoriban nem volt genetikai leírása a fajoknak, így tévesen több békafajt is pristimantis forreste fajnak írtak le. Ezeknek a békáknak az újra rendszerezése zajlik, és a kutatás keretében további 13 új békafaj genetikai leírása van folyamatban.

A békákon genetikai vizsgálatokat végeznek a májból kinyert darabkákkal, hogy pontosan osztályozzák a fajokat, amelyekkel az egyetem múzeumának a tudományos gyűjteményét bővítik, amire Székely Pál nagyon büszke, hiszen két békafaj holotípusát is tárolják.

Százévnyi munka vár a tudósokra

A sepsiszentgyörgyi tudós szerint egy biológiai törvényszerűség, hogy minél közelebb vagyunk az egyenlítőhöz, annál több növény- és állatfaj van, így történhet meg, hogy Ecuadorban több mint 620 békafajt, míg Romániában csak 13 békafajt írtak le, pedig Ecuador csak egy picivel nagyobb, mint Románia,  „egy Galapagos területnyivel” – jegyezte meg nevetve Székely Pál. Elmondta, az is biológiai törvényszerűség, hogy míg az egyenlítői területeken sok faj van, ezek nagyon kevés egyedszámmal rendelkeznek, azért fontos ezeknek a fajoknak a felfedezése, leírása és rendszerezése. Nagyon veszélyeztettek, hiszen egy kisebb erdőtűzzel akár két-három ismeretlen békafaj is kihalhat a többi növény- és állatfaj mellett. Az első lépések, hogy genetikailag megvizsgálják és leírják ezeket a békafajokat.

Székely kifejtette, a dél-amerikai ország biodiverzitása miatt még nagyon sok növény- és állatfaj nincs leírva, kb. 100 évnyi munka vár a tudósokra. Viszont nagyon nagy a tudóshiány is, miközben az erdőirtásokkal és erdőtüzekkel több száz faj tűnik el az ismeretlenbe. A háromszéki tudós munkája több okból is jelentős, először is a kétéltűeknek fontos szerepük van a környezetszennyezés mérésében. Ezek a bioindikátorok a nedves bőrükön át lélegeznek, így a békák (a halak mellett) segítenek a környezetszennyezés mérésében, ők jelzik elsőként, hogy valami nincs rendben a területtel.

Csodagyógyszerek békamirigyekből

Ugyanakkor a békák mirigyei a tudománynak fontos anyagokat termelnek. Híres a dél-amerikai nyílméreg béka, amelynek mérge akár embereket is képes megölni, de az európai barna és a zöld varangybéka is termel mérget. Az emberiség számára fontos méreganyagokból az orvostudomány fájdalomcsillapító-, allergia- vagy éppen szívgyógyszereket állít elő. Székely példaként az ausztráliai katolikus békát hozta fel, ami egy nagyon kemény ragacsot termel, amelyet a sebészet során használnak a sebek összeragasztásához, majd ez a természetes anyag pár nap után felszívódik. Éppen ezért tartja fontosnak az ismeretlen békafajok leírását, nemcsak a Föld ökoszisztémájának megőrzéséért, hanem az emberiség számára is, hiszen lehet, hogy pont az általa felfedezett békák mirigyanyaga gyógyítja majd a rákot vagy az Alzheimert-kórt. De a békák szerepe a táplálékláncban a legfontosabb, mivel rengeteg gerinctelen állatot fogyaszt el, de egyben táplálékot is jelent más gerinceseknek.

Az erdőirtás világszintű gond

Az ember is része a globális ökoszisztémának – fejtette ki Székely Pál –, és mindenféle technológiai vívmány ellenére az ember részese marad a természetnek, de ha ebből a komplikált gépezetből kiveszünk egy fogaskerekeket, nagy valószínűséggel még akadozva működik, viszont ha 3-4-et veszünk, nem tud már működni. Ilyen fogaskeréknek tartja a dél-amerikai esőerdőket, aminek irtásáról elmondta, hogy míg egy európai erdőben 2–3 fafaj van, a dél-amerikai esőerdőkben a fajok száma 70–80 körüli, és olyan bonyolult kapcsolatban vannak a növény- és állatvilággal, amit még a mai napig sem ért az emberiség. Az esőerdők egy-egy irtás alkalmával, a rossz talajminőség miatt nagyon nehezen regenerálódnak. Míg Európában 60–100 év alatt alakul ki természetesen az őshonos kapcsolat, addig a trópusokon nincs tapasztalat arról, hogy egyáltalán képesek-e újraéledni a kiirtott őshonos kapcsolatok.

Székely Pál szkeptikus és pesszimista az emberiség jövőjével kapcsolatban. Úgy véli, nem tudunk kilábalni a minket sújtó válságból, így azt az életfilozófiát követi, hogy azt teszi, amit szeret: felfedez és kutat, hiszen a dél-amerikai biodiverzitás számára egy igazi kincsesbánya. Talán 10 év múlva, ha majd megunta a munkáját, akkor hazaköltözne. Addig is rendszeresen tartja a kapcsolatot Sepsiszentgyörgyön élő családjával és természettudós barátaival is.

Tóásó Előd