Székely az esőerdőkben

A sepsiszentgyörgyi Székely Pál biológus vezette az ecuadori Loja-egyetem – Universidad Tecnica Particular de Loja – tudományos csapatát, amely felfedezett több kisméretű békafajt.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 05., 00:222019. szeptember 05., 00:22

Gyerekkora óta állatbolond

A gyergyótölgyesi származású család az 1980-as években költözött Sepsiszentgyörgyre, így Székely Pál már a Plugor Sándor Művészeti Líceumban érettségizett. Szülei azt szerették volna, ha zenész lesz, de már kisfiú korában is csak a békákkal, a kígyókkal és a pókokkal foglalkozott. Mint sok természettudós, ő is a Gerald Durrell-könyveken nőtt fel, így nagyon örült, amikor hozzájutott a magyar kiadáshoz is. Nevetve emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi évekre, hogy mennyire szerette az állatokat, így mindent összefogdosott, míg édesapja – aki nyolc évig abban reménykedett, hogy fiából egyszer hegedűművész lesz –, ki nem pakolta az állatokat a házból. Ám a biológus – elmondása szerint – csak a helyes hegedűtartást tudta elsajátítani, így végül szabad utat kapott apjától a hivatása felé. Egyetemi tanulmányai kezdetén rosszul választott, így a Temesvári Nyugati Tudományegyetem állatorvosi szakán elkezdett tanulmányait abbahagyta, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett biológia szakon. Karrierje kezdetén még a pókokkal szeretett volna foglalkozni, de nagyon bonyolultnak találta, így a kétéltűek irányába fordult. A Babeș–Bolyain doktorált az erdélyi ásóbékák és a dobrudzsai zöld ásóbékákkal végzett kutatómunkájából. Végül a Prometheus-ösztöndíj segítségével jutott ki Ecuadorba. Most a Loja-egyetemen tanít, és végez kutatómunkát. Székely Pál onnan is nagyon jó kapcsolatot ápol a Magyar Természettudományi Múzeummal és a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemmel.

Tavaly bukkantak rá az első fajra

A felfedezett békafajok között a Tiktik fajt 2018-ban írták le csapatával, amely az Andok-hegységben él, és az általa kiadott hangról kapta a nevét, ami nagyon hasonlít egy óra ketyegéséhez. A pár milliméter nagyságú békák azért különlegesek, mert az Andok-hegységben alkalmazkodniuk kellett az ottani környezethez, hiszen a hegyekről a nedvesség lefolyik, így nem alakulhatnak ki a tócsák, mint más békák hagyományos élőhelyein. Éppen ezért a Tiktik békák lerakják, és eldugják a tojásaikat, amiből közvetlenül fejlődnek ki az utódok. A hagyományos békafajok több ezer tojást raknak le, míg a sepsiszentgyörgyi tudós által felfedezettek csak 8–15 tojást képesek lerakni.

2019-ben két másik fajt – a Cajanuma és a Quintanai – azonosítottak, amelyeket a magaslati esőerdőkben fedezett fel Székely Pál és csapata. Az egyik békafaj a közeli nemzeti park cajanumai erdővédői, míg a másik egy észak-amerikai tanár tiszteletére kapta a nevét. Székely Pál és csapata ezzel a kutatással egy, az 1970-es években amerikai tudósok által tévesen leírt békafajcsoport rendszerezését tisztázza, hiszen akkoriban nem volt genetikai leírása a fajoknak, így tévesen több békafajt is pristimantis forreste fajnak írtak le. Ezeknek a békáknak az újra rendszerezése zajlik, és a kutatás keretében további 13 új békafaj genetikai leírása van folyamatban.

A békákon genetikai vizsgálatokat végeznek a májból kinyert darabkákkal, hogy pontosan osztályozzák a fajokat, amelyekkel az egyetem múzeumának a tudományos gyűjteményét bővítik, amire Székely Pál nagyon büszke, hiszen két békafaj holotípusát is tárolják.

Százévnyi munka vár a tudósokra

A sepsiszentgyörgyi tudós szerint egy biológiai törvényszerűség, hogy minél közelebb vagyunk az egyenlítőhöz, annál több növény- és állatfaj van, így történhet meg, hogy Ecuadorban több mint 620 békafajt, míg Romániában csak 13 békafajt írtak le, pedig Ecuador csak egy picivel nagyobb, mint Románia,  „egy Galapagos területnyivel” – jegyezte meg nevetve Székely Pál. Elmondta, az is biológiai törvényszerűség, hogy míg az egyenlítői területeken sok faj van, ezek nagyon kevés egyedszámmal rendelkeznek, azért fontos ezeknek a fajoknak a felfedezése, leírása és rendszerezése. Nagyon veszélyeztettek, hiszen egy kisebb erdőtűzzel akár két-három ismeretlen békafaj is kihalhat a többi növény- és állatfaj mellett. Az első lépések, hogy genetikailag megvizsgálják és leírják ezeket a békafajokat.

Székely kifejtette, a dél-amerikai ország biodiverzitása miatt még nagyon sok növény- és állatfaj nincs leírva, kb. 100 évnyi munka vár a tudósokra. Viszont nagyon nagy a tudóshiány is, miközben az erdőirtásokkal és erdőtüzekkel több száz faj tűnik el az ismeretlenbe. A háromszéki tudós munkája több okból is jelentős, először is a kétéltűeknek fontos szerepük van a környezetszennyezés mérésében. Ezek a bioindikátorok a nedves bőrükön át lélegeznek, így a békák (a halak mellett) segítenek a környezetszennyezés mérésében, ők jelzik elsőként, hogy valami nincs rendben a területtel.

Csodagyógyszerek békamirigyekből

Ugyanakkor a békák mirigyei a tudománynak fontos anyagokat termelnek. Híres a dél-amerikai nyílméreg béka, amelynek mérge akár embereket is képes megölni, de az európai barna és a zöld varangybéka is termel mérget. Az emberiség számára fontos méreganyagokból az orvostudomány fájdalomcsillapító-, allergia- vagy éppen szívgyógyszereket állít elő. Székely példaként az ausztráliai katolikus békát hozta fel, ami egy nagyon kemény ragacsot termel, amelyet a sebészet során használnak a sebek összeragasztásához, majd ez a természetes anyag pár nap után felszívódik. Éppen ezért tartja fontosnak az ismeretlen békafajok leírását, nemcsak a Föld ökoszisztémájának megőrzéséért, hanem az emberiség számára is, hiszen lehet, hogy pont az általa felfedezett békák mirigyanyaga gyógyítja majd a rákot vagy az Alzheimert-kórt. De a békák szerepe a táplálékláncban a legfontosabb, mivel rengeteg gerinctelen állatot fogyaszt el, de egyben táplálékot is jelent más gerinceseknek.

 

Az erdőirtás világszintű gond

Az ember is része a globális ökoszisztémának – fejtette ki Székely Pál –, és mindenféle technológiai vívmány ellenére az ember részese marad a természetnek, de ha ebből a komplikált gépezetből kiveszünk egy fogaskerekeket, nagy valószínűséggel még akadozva működik, viszont ha 3-4-et veszünk, nem tud már működni. Ilyen fogaskeréknek tartja a dél-amerikai esőerdőket, aminek irtásáról elmondta, hogy míg egy európai erdőben 2–3 fafaj van, a dél-amerikai esőerdőkben a fajok száma 70–80 körüli, és olyan bonyolult kapcsolatban vannak a növény- és állatvilággal, amit még a mai napig sem ért az emberiség. Az esőerdők egy-egy irtás alkalmával, a rossz talajminőség miatt nagyon nehezen regenerálódnak. Míg Európában 60–100 év alatt alakul ki természetesen az őshonos kapcsolat, addig a trópusokon nincs tapasztalat arról, hogy egyáltalán képesek-e újraéledni a kiirtott őshonos kapcsolatok.

Székely Pál szkeptikus és pesszimista az emberiség jövőjével kapcsolatban. Úgy véli, nem tudunk kilábalni a minket sújtó válságból, így azt az életfilozófiát követi, hogy azt teszi, amit szeret: felfedez és kutat, hiszen a dél-amerikai biodiverzitás számára egy igazi kincsesbánya. Talán 10 év múlva, ha majd megunta a munkáját, akkor hazaköltözne. Addig is rendszeresen tartja a kapcsolatot Sepsiszentgyörgyön élő családjával és természettudós barátaival is.

Tóásó Előd

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés