Szegényes iskolavita

Bár címe szerint a nap egyik legfontosabb panelbeszélgetésének kellett volna lennie, kissé szétesett A Magyar iskoláink veszélyben létszám és/vagy stratégia hiánya? című vita Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) második napján.

2017. július 21., 00:262017. július 21., 00:26

Bár címe szerint a nap egyik legfontosabb panelbeszélgetésének kellett volna lennie, kissé szétesett A Magyar iskoláink veszélyben létszám és/vagy stratégia hiánya? című vita Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) második napján.

A vitát Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője vezette, aki – hogy szemléltesse, ez „nem elméleti kérdés, hanem mindennapi valóság” – az iskola díszegyenruhájába öltöztetett kisfiát kiültette a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum molinója elé.
– Hét hónapja harcolunk az iskola megszűnése ellen, úgyhogy nagyon is aktuális problémáról beszélünk – nyomatékosította Csíky Csengele.

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy fogalmazott: az iskolák veszélyben vannak, de elsősorban nem a stratégia hiánya miatt, hiszen „stratégiát bármennyit tudunk csinálni”, hanem amiatt, mert nem világos, ezeket kinek és miként kellene alkalmaznia. Tulajdonképpen megvannak a megfelelő szinten az embereink. Vannak parlamenti képviselők, szakpolitikusok, akik a törvényhozási szinten próbálják egyengetni az utat, vannak a tanügyminisztériumban igazgatói, sőt, államtitkári szintű szakembereink, vannak tanfelügyelőink, néhány megyében főtanfelügyelőnk, és vannak, egyáltalán nem utolsósorban, az oktatással foglalkozó civil szervezeteink – sorolta az RMPSZ elnöke.

– A gond az, hogy ezek nem működnek együtt, hiányzik a koordináció és az egészséges munkamegosztás. Ezen úgy lehetne segíteni, hogyha létrehoznánk egy közoktatási tanácsot, ahol mind a négy szint képviselői jelen legyenek, és amelyik intézményként is felelősséget vállalna, hogy az ezen a területen dolgozó minden szintű szakembergárda egységes stratégia szerint dolgozik – fejtette ki Burus-Siklódi Botond.

Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója nagyjából hasonló hangot ütött meg.
– Ha nem lehet tudni, kinek kell döntenie, és ki vállal felelősséget egy adott ügyben, akkor nincs amiről beszélni. Hiába vannak alapos tanulmányok, hiába vannak jól kidolgozott stratégiák, ha senki nem tudja, ezeket kinek kellene életbe léptetnie, és kinek lenne feladata, hogy kövesse, ellenőrizze, mi történik utólag ezekkel – mondta a szakember.

A beszélgetés végén, némi habozás után, Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadótanácsosa megfogalmazta, amit mindenki egy órája kerülgetett: csak az RMDSZ oktatási politikusai vannak abban a helyzetben, hogy ezt a feladatot megoldhassák. Csak nekik vannak kapcsolataik a román és a magyar kormányhoz, ők tudják az oktatással foglalkozó minden érdekelt állami és civil szervezettel felvenni a kapcsolatot, nekik van infrastrukturális és intézményi hátterük mindebben eljárni. Ám ők még hallgatóként sem voltak jelen a sátorban… 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés