Százéves a bodoki Farkas Irénke néni

Örömmel és hálával fogadta a bodoki Farkas Irénke néni a 100. születésnapját köszöntőket. Az igazi ajándékot mégis ő adta, a gyönyörűen elszavalt, szívből jövő versek, a tanító néni jó kedélye és humora felejthetetlen útravalóul szolgál látogatói számára.

Deák Marika

2019. október 07., 00:222019. október 07., 00:22

Az egy évszázad történelmét magában hordozó tanító néni 1919. október 5-én János Irénke néven született Csíkdándalván, majd húszévesen férjhez jött Háromszékre, Farkas Elemér református kántortanítóhoz. Életük nagy részét Sepsibodokon élték le a faluközösség megbecsült tagjaiként. A „tanítónéasszony” a falu kultúrmunkáját végezte hittel és odaadással sok évtizeden át. Tevékenységük nagyban meghatározta a település kulturális életét: a falu műkedvelőinek számos színdarabot és műsort tanítottak, kialakították a helyiekben a színház iránti igényt. Ebben a szellemiségben és értékrendben nőttek fel gyerekeik, és ezt viszik tovább unokáik és dédunokáik is.

Irénke néni százévesen is rendkívüli memóriával rendelkezik, legkedvesebb időtöltése ma is a versmondás. „Annak idején az iskolai ünnepségeknek a vers volt az alapja. Gyermekkoromban emeletes házunk volt, édesapám kiadott egy szobát az olvasókörnek, s minden este az urak összejártak oda. Én kicsi leánykaként mindig ott voltam, s «felszedtem» mindent. Reggel kinyitottam az utcai ablakot, kiálltam oda, s szerepeltem az utcában levő gyerekeknek. Úgy megszoktam, hogy felnőtt koromban is vállaltam a falu kultúrmunkáját, az uram helyett is. Jártunk vendégszerepelni falvakba, mindig nagy tisztelettel tértünk haza, nagyon kedveltek minket. Megöregedtem, s aztán itt vagyok. Drága jó családom van, de a száz év nem kevés” – mesélte Irénke néni, akinek a Jóisten hallgassa meg imáit, adjon még neki sokáig erőt és egészséget!

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés