
Sikerekről és meghiúsult álmokról, tervekről, kilátásokról és felmerülő gondokról faggattuk Vargha Mihályt, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vezetőjét.
2019. január 15., 00:252019. január 15., 00:25
– Igazgató úr, egy nyertes uniós pályázattal a tarsolyukban az elmúlt esztendőben megkezdhették volna a Székely Nemzeti Múzeum átalakítását és felújítását. Mi az oka, hogy ez elmaradt?
– A nehézkes, nem megfelelő, Bukarest központú közbeszerzési törvény, amely ráadásul olyan feltételeket támaszt, aminek nagyon kevés cég tud megfelelni. Így a részletes kivitelezési terv elkészítésére a tulajdonos, vagyis a megyei tanács három kiírása után sem volt jelentkező.
– A megújítását és megújulást célzó folyamatban melyek az önökre háruló feladatok?
– Az elképzeléseink felvázolása, ami meg is történt, a ránk bízott kulturális kincsek megfelelő elköltöztetése, szakszerű, valamint biztonságos tárolása és az intézmény működésének biztosítása.
– A munkálatok elvégzésére megszabott időkeret túllépése esetén fennáll-e az elnyert összeg visszavonásának veszélye?
– Fennáll, de reménykedünk, hogy a jelenlegi csúszás ellenére tartani tudjuk a határidőt, és erre nem kerül sor. A már említett gondok miatt ugyanis kezdeti késés más múzeumok esetében is előfordult, de végül ezt sikerült lefaragni, és nem a minőség rovására.
– Az el- és szétköltözés okoz-e majd működésbeli nehézségeket?
– Természetesen, de ezek áthidalhatók, hiszen a polgármesteri hivatal a városközpontban számunkra két olyan épületet is biztosít, ahol a rendezvényeinknek is otthont nyújtó kiállítótereket alakíthatunk ki. A munkálatok megkezdése után sem szűnünk meg kiállításokat szervezni tehát, és a tudományra, művészetre áhítozó közönséget újabb lélekemelő eseményekkel tudjuk megörvendeztetni ideiglenes székházunkban is!
– Az elmúlt esztendőben állt-e be valamilyen változás az intézmény tevékenységében?
– Igen, mert végre az anyaországban is sikerült színre lépnünk. Augusztus közepén például a budapesti Vigadóban megnyitottuk a képzőművészeti gyűjteményünk legkiválóbb nyolcvan műtárgyát bemutató Panteon című kiállítást, amelynek közel 3.500 látogatója volt. A Pécsi Tudományegyetemen Kós Károly világa 1907–1914 című pannókiállításunkkal értünk el nagy sikert. A megnyitóját színesebbé tevő konferencián pedig a Székely Nemzeti Múzeum jelenéről és jövőjéről is beszélhettünk az érdeklődők népes seregének. Ráadásul ez a tárlatunk a Külhoni Magyarságért Alapítvány jóvoltából a jövő év folyamán Muravidékre és Horvátországba is továbbvándorol.
– Fontos fegyvertényként könyvelhetjük el Benczédi Székely Están Chronikájának ünnepélyes budapesti visszaszolgáltatását is...
– Számunkra ez egy felemelő és energiaforrásként szolgáló esemény volt, mert a II. világháború poklából csodával határos módon megmenekülő Chronika elődeinknek az újrakezdésbe vetett töretlen hitét jelképezi. Ez alkalomból, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár termeiben egy stúdió kiállításunk is helyet kapott. Mindezek után elhatároztuk, hogy a küszöbön álló felújítási munkálatok alatt folytatjuk magyarországi megismertetésünket. Annál is inkább, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján erre igény mutatkozik. Ezért Lészen ágyú címmel Budapesten és Szegeden is kiállítást szervezünk, ezzel alkalmat teremtvén az ottani érdeklődőknek a témához kapcsolódó műtárgyaink, köztük Gábor Áron ágyújának, valamint Bem nyomdájának a megtekintésére.
– Végezetül egy fontos kérdést szeretnénk tisztázni. Miként gyarapíthatja kincsestárát a múzeum?
– Ennek három módja van. Adományozás, vásárlás és régészeti feltárás.
– Mit kell tennie az adományozónak?
– Jelentkezzen a titkárságon, és hozza magával az erre szánt tárgyat, illetve ha ez nem lehetséges, akkor hagyjon itt fényképet róla. Néhány napon belül szakértőink beazonosítják, valamint felértékelik, és ennek függvényében eldöntjük, hogy elfogadjuk vagy sem a felajánlást. A gyűjteményünket gyarapítók nevét feljegyzik az utókor számára, díszoklevelet kapnak, és 3 évig családjukkal együtt ingyen léphetnek be a múzeumba.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!