Szabó Judit néprajzkutató, tanárnő emlékére

Székely Hírmondó

2017. szeptember 08., 00:032017. szeptember 08., 00:03

Drága Jutka! Ellobbant életed és nemes lelked lángja. Nincsen annak három napja, hogy felhívtál és hosszasan elbeszélgettünk a múltról és jelenről. Mondtad, hogy gyengélkedsz, de jó kezekben vagy, az eszed a helyén van, de fizikai erőd fogyogat. Ennek dacára hosszasan soroltad terveidet, és hittel mondtad, hogy a drága Jóisten felépülésed mellé áll. Annyi jó ember aggódott életedért, a lelkes gyógyítóiddal együtt. Most ránk tört a szomorú hír, hogy te is elköltöztél ebből a földi világból és immár a túlsó partról tekintesz le reánk, mindannyiunkra, akik szerettek, tiszteltek, akiket mindig lelkesen tanítottál, igaz tanári szigorral, megértéssel, de kellő alázattal is. Tanítottál emberségre, helytállásra, hitre, szeretetre, és tudományos alapossággal néprajzos szakmád gyönyörűségére.


Tarsolyod telis tele volt felbecsülhetetlen értékű tudással, amelyet soha nem hagytál csak a magad számára gyűlni, hanem kiosztottad azt a tanulni vágyóknak, mert tudatában voltál annak, hogy tanítani csak azt lehet, amit te magad is megtanultál, és egy fikarcnyival sem többet. És te hány, de hány alkalommal újságoltad, hogy megint tanultál valami olyant, amit eddig nem tudtál.
Maros mentéről, Csíkországon át szeretett városodba, Kézdivásárhelyre vezetett a sors, hogy ott találkozzál egy nagy tudású szerény emberrel, akivel összekötött az élet sok jóban, megpróbáltatásban, reménységben, és akivel hosszú évtizedeken át az összekovácsolt, kisszámú munkaközösséggel gyarapítottátok az öreg város meghatározó szellemi intézményének anyagát. Ütöttetek az okmányra violaszín viaszpecsétet, ahogy azt egykoron a céhes atyamesterek cselekedték, hogy ez is a Jóisten akaratából, sok jó ember segedelmével megteremtetett és elfogadtatott. Jutka nénit, a drága tanár nénit keresem – kopogtattak be hozzád nagyon sokan, akiknek valamilyen segítségre, adatra, szellemi anyagra volt szüksége. Mindenkire jutott egy kicsi időd, és ők hálával gondolnak rád.


Nagy megdöbbenéssel, kényszerűséggel, de Isten akaratában megnyugodva kell tudomásul vennünk, hogy a te napod is leáldozott. Nagy szellemi hagyatékod számba vétetik, és az azt megérdemlő, illő helyre kerül, óvó kezek, szemek vigyázzák majd, hogy el ne fecséreltessék és minden arra érdemes számára hozzáférhető legyen.
Búcsúzunk tőled, drága jó munkatársunktól, volt osztálytársunktól, a hozzánk is mindig közvetlen, segítőkész embertől, példaképtől.
Kezed az énekeskönyv utolsó lapjain nyugszik, lassan olvasod a könyörgést „Légyen meg hát a te akaratod!”

Haszmann Pál

Szabó Judit (Gernyeszeg, 1942. szeptember 13. – Kézdivásárhely, 2017. szeptember 7.) erdélyi magyar néprajzi szakíró, népmesegyűjtő, tanár és muzeológus. Incze László felesége.
Középiskoláit Szászrégenben végezte (1961), majd a BBTE-n magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1967). 1993-tól a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum muzeológusa.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés