Bár a természetbe vágyóknak továbbra is jó lenne úgy, ahogy van, a városszéli erdők tulajdonosainak nem felelnek meg a jelenlegi állapotok, és az önkormányzattal társulva változtatnának a piknikezés feltételein.
2025. június 02., 09:402025. június 02., 09:40
Társulási szerződést köt a Szemerja-Görgő közbirtokosság a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal abból a célból, hogy rendezzék az előpataki út mentén található piknikezőhelyeket, ahová előszeretettel látogatnak ki hétvégenként a városiak egy lazításra, sütögetésre – noha ezt eddig törvénytelenül tették a pikniktörvény értelmében, mely kifejti, hogy csak az e célra kialakított helyeken lehet ilyen tevékenységet végezni. A piknikezők száma viszont egyre nő az említett helyeken – tudtuk meg Csákány László közbirtokossági elnöktől –, annál is inkább, mivel a forgalmas utaktól távolabb nem merészkednek az emberek az erdőkben mindenütt jelenlevő medvék miatt.
A Szemerja és a Debren patak völgyét a megyei tanács egy korábbi határozata alapján kell kirándulóövezetté nyilvánítani, a gyakorlati végrehajtást a megyeszékhelyi önkormányzat hatáskörébe utalták. Először is az eddig legelőként nyilvántartott földterületek rendeltetését kell megváltoztatni, kivenni a mezőgazdasági területek nyilvántartásából. Viszont amíg nincs meg a társulási szerződés a közbirtokossággal, addig nem lehet lépni ez irányban. A Debren-patak menti területek a város tulajdonát képezik, ott kicsit egyszerűbb a procedúra.
Az elképzelések szerint a Szemerja patak mentén, az erdő és az úttest között levő területet egy kilométer hosszúságban (a város szélétől a Benedek-mezőig) lehet majd piknikezésre használni, ám ahhoz, hogy ez civilizált módon történjen, parkolókat kell kialakítani és kukákat felszerelni, vécéket kihelyezni. Mivel ezek költségeket jelentenek a tulajdonosoknak, valószínűleg lesz egy bizonyos díja is a piknikezésnek – véli a közbirtokossági elnök. Azt is elmondta, a környéken foltokban néhány védett növény is található, ezeket is meg kell védeni valahogy a kirándulóktól. „Egy biztos – nem úgy lesz, ahogy eddig volt, hogy mindenki kimegy és azt csinál, amit akar, arra megy az autóval, amerre akar”, zárta beszélgetésünket Csákány László.
Képünk illusztráció.
Fotó: László Ildikó
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!