Szabad zászlók és címerek

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. augusztus 05., 00:032022. augusztus 05., 00:03

Folyik a zászlók és címerek elleni harc. Talán helyesebb, ha ádáz küzdelmet írok. Illetve, helyesbítve: bizonyos zászlók és címerek ellenében. Nos, azok éppen a mi zászlóink és címereink. Vannak, akik bírják, akadnak, akik kimerülnek a csatározásban. Az előbbiek vállalják még ideig-óráig a zaklatást, a fenyegetést, vannak azonban, akik valósággal belerokkannak a végtelen meghurcoltatásba.


Én nem irigylem azoknak a polgármestereknek a helyzetét, akik egy-egy bírósági döntés után létrára másznak, s kiemelik helyéről a település jelképét. A nagy baj az, hogy a döntők és feljelentők szerint nem mindenkinek jelenik meg ezen a jelképen a saját jelképe. De hát mit csináljon az a település, ahol nincs olyan, aki hiányolná a hiányzó jelképet, mert olyan nincs is.


És itt van dr. Szekeres Attila eléggé nem dicsérhető, példa nélküli kiállása az erdélyi térségi zászlók és címerek ügyében. Ő rajzol, szerkeszt, történelmet tanulmányoz, néprajzzal foglalkozik, környezetet szemrevételez, tanulmányokat ír, kapcsolatokat teremt és ápol, nemzetközi és hazai tanácskozásokon népszerűsíti, védelmezi, óvja azt, ami nekünk kijárna, s ami a román törvénykezés szerint nem illet meg bennünket. Azaz megillet, csak nem úgy, hogy az nekünk elfogadható legyen. Marad a jelentgetők oldalán.


Legutóbb például azzal kavarták fel a csíkiak kedélyét, hogy le kell szerelni az utcanévtáblákat, mert a magyar nem lehet felette, sem azonos szinten a románnal, mert az a feljebbvaló, a magyar alábbvaló. Csíkban is! Dr. Szekeres Attilát említettem. Pár napja Ljubljanában járt, előadást tartott a Zászlótudományi Világkongresszuson az erdélyi történelmi zászlókról. Mellesleg tagja lett a szlovén fővárosban tartott kongresszuson a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének(FIAV). Az erdélyi egyesület a Világszövetség egyetlen romániai tagja, s az egyetlen magyar tagja. A Román Vexikológiai Társaság tagságát már 1915-ben felfüggesztették. Közben Attilát megválasztották a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjának. Mindezek ellenére nem sikerül elérnünk, hogy szabadon lengő zászlók, díszes címerek jelöljék a mi itthonlétünket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés