
A pandémia eddigi tapasztalatai alapján több kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az elhízottság milyen kapcsolatban lehet a Covid-19-betegség súlyosra fordulásával.
2020. szeptember 10., 10:182020. szeptember 10., 10:18
Az elméletek szerint a jelentős túlsúly megnöveli számos egészségügyi probléma kialakulásának kockázatát. Ezek pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a koronavírusos páciensnél súlyosra forduljon a Covid-19-betegség.
Egy új tanulmány több mint 5200 fertőzött ember esetét vizsgálta meg. A csoport 35 százaléka elhízott volt. A kutatók megállapították, hogy a nagy testtömegindexű (BMI) páciensek nagyobb eséllyel kerültek kórházba a Covid-19-betegség miatt, mint a normális testtömegindexűek.
A tudósok továbbra is dolgoznak annak kiderítésén, hogy milyen szerepet játszik az elhízás a betegség súlyosbodásában. Elképzelhető, hogy az elhízás érinti az immunrendszert, de az is, hogy a pandémia a meglevő közegészségügyi problémákat erősíti fel.
A kutatók szerint az elhízás lehet a hátterében annak, hogy egyes országokat, közösségeket súlyosan érint a koronavírus-járvány. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság körében 42 százalék az elhízottak aránya. Ez az arány pedig a fekete és spanyolajkú lakosság körében még magasabb.
Egy 170 cm magas felnőtt embert 86 kilogrammos testsúly fölött, 30-as testtömegindextől tartanak elhízottnak. A Covid-19-betegség súlyosra fordulásának megemelkedett kockázata az extrém elhízottaknál, vagyis a 40-es és afölötti testtömegindexű embereknél jelentkezik.
A kutatók rámutattak, hogy számos tényező nehezíti meg az elhízottak szervezete számára a tüdőt károsító koronavírus-fertőzéssel való küzdelmet. A jelentős túlsúlyt viselő szervezet, a testzsír kiterjedtsége csökkenti a tüdő kapacitását.
Egy másik probléma lehet az elhízással gyakran együtt járó krónikus gyulladás. A gyulladás természetes védekezési módja testünknek a káros betolakodókkal, köztük a vírusokkal szemben. A hosszan tartó gyulladás azonban nem egészséges, és alááshatja a szervezet védekezését, amikor valódi fenyegetéssel kerül szembe.
„Mintha gázolajat öntenénk a parázsló tűzre” – világított rá Dariush Mozaffarian, a Boston melletti Tufts Egyetem elhízáskutatója.
A tudósok azt is vizsgálják, hogy esetleg a koronavírusnak lehet-e valamilyen sajátossága, ami miatt az elhízottak érzékenyebbek rá, és jobban megbetegíti őket.
Az elhízottság a kezelést is befolyásolja: a kórházban a légzés megkönnyítésére hasra fektetik a betegeket, de az elhízottaknál ez nehézségbe ütközik, ezért ezek a páciensek gyakrabban szorulnak lélegeztetésre.
Egy további probléma, hogy a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina esetleg nem lesz elég hatékony az elhízottak esetében – mutattak rá a szakemberek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!