
A legutóbbi tanácsülésen jóváhagyta a képviselői testület Barót városnak a 2021–2027-es periódusra vonatkozó fejlesztési stratégiáját, melyet egy csíkszeredai cég dolgozott ki, információikat adatgyűjtésre, illetve magánszemélyek véleményére is alapozva.
2022. augusztus 02., 00:032022. augusztus 02., 00:03
– Ezeknek az eredményeit foglalja össze a több mint kétszáz oldalra kiterjedő fejlesztési stratégia, melyet már három hónappal ezelőtt nyilvánossá tettünk a Facebookon, a város honlapján is megtalálható, így mindenki tanulmányozhatta – részletezte Benedek-Huszár János polgármester.
Annyit még hozzáfűzött, hogy a stratégiát próbálták a nemzeti és uniós finanszírozási lehetőségekhez igazítani, ezért nem hagyták azt korábban jóvá.
– Bár már a tavaly tavasszal nekifogtunk kidolgozásának, de csak az idei év tavaszán értünk el addig, hogy a pályázati programok is körvonalazódjanak, ezt meg kellett várjuk – nyomatékosította az elöljáró.
Figyelembe vették a települések külön fejlődését is, vannak projektek a stratégiában, melyek nemcsak a várost, de egész Erdővidéket szolgálják, mint a baróti középiskola vagy a kórház fejlesztése, és vannak olyan specifikus tervei is, mint például az egyik Baróthoz tartozó településen a birtoklevelek kiadásának ügyintézése. Általános gondként kezeli a stratégia ugyanakkor a teljes közművesítés megoldását és a közlekedési infrastruktúra javítását.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!