Steaua versus Steaua

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Botos László

2021. március 11., 00:132021. március 11., 00:13

Érdekes fordulatot vett Gigi Becali üzletember és a román hadsereg jogi viadala a Steaua sportklubbal kapcsolatosan. A hadsereg végleges ítélettel megszerezte a jogot, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő sportegyesület nevét használhassa. A hivatalos elnevezés: Clubul Sportiv al Armatei Steaua Bucuresti. Jogutódja az 1947-ben alakult klubnak, így a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) is a trófeagyűjteményéhez tartozik, sok román bajnoki és kupagyőzelemmel. Az FCSB a Gigi Becalié, akinek egy kis furfanggal sikerült megőriznie valamit a hagyományos klubnévből, hiszen a rövidítés kiírva így fest: Fotbal Club Steaua Bucuresti.

A Becali klán és a hadsereg közötti konfliktus kialudni látszott, ám az utóbbi időszakban meglepő fordulatot vett. Az üzletember bírósági eljárások útján szeretné kiharcolni a CSA Steaua elgáncsolását. A katonacsapat tavaly a negyedik osztályból a C-osztályba jutott, és idén már úgy áll, hogy selejtezőt játszhat a másodosztályba jutásért! Igen ám, de ott az FCSB II (az elsőligás FCSB tartalékcsapata) lenne az ellenfele a selejtező döntőjében (ehhez az kell, hogy mindkettő nyerje a saját elődöntőjét). Nos, a Becali klán attól tart, a CSA Steaua feljut a másodosztályba, majd játékoskeretét megerősítik, és két éven belül az első osztályba, a Liga 1-be is megérkezik. Becaliék nem szeretnének FCSB – CSA Steaua mérkőzéseket, ennek vennék elejét olyan jogi lépésekkel, amelyeknek a nemzetközi szövetségek szabályzatai adnak lehetőséget. Alsóbb osztályból ugyanis nem juthat az elsőosztályba olyan csapat, amely teljességgel állami finanszírozású, tehát közintézmények alárendeltségébe tartozik. A szabály az, hogy az ilyen háttérrel rendelkező, és feljutást óhajtó csapatokat akár ideiglenes jelleggel is magánkézbe kell átadni, akár a haszonbérre vonatkozó törvények alapján is. Ennek a logikája az, hogy az élvonalban játszó, az európai kupaküzdelmeken való indulásra is esélyes focicsapatoknak ne legyen politikai hátterük.

Elemzők szerint nem lesz sikeres a Becaliék folyamodványa. Félig-meddig találó példaként említik, hogy a CSM Bukarest női kézilabda csapat finanszírozója a fővárosi önkormányzat, a csapat 2016-ban mégis jogi akadályok nélkül megnyerte a Bajnokok Ligáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés