Sportoló is, okos is

Lénárt Paula, a KSE és a Borostyán Ligás (Ivy League) Dartmouth College egyetem csapatát, illetve a román válogatott sorait egykoron erősítő kosárlabdázó Tanulás és sport a legmagasabb szinten címszó alatt tartott érdekfeszítő előadást a kosárlabdasátorban, az Őszi Sokadalom keretében.

barni

2022. augusztus 31., 00:312022. augusztus 31., 00:31

A videóbejátszásokkal tarkított előadáson Paula és beszélgetőtársa, a Profi Rádióból ismert Kelemen Gábor mintegy ötven percen át lenyűgözte a soraiban számos ifjú kosárlabdázót számláló hallgatóságot. Az egykori profi kosárlabdázó bevallotta, hatévesen balettozni szeretett volna. „Aztán mégis kosárlabdázás lett a dologból apukám hatására, és ez végül hozzám nőtt.” Megjegyezte, abban, hogy a szülő „rásegít” a gyerek döntésére, előny és hátrány egyaránt van. „Hálás vagyok azért, hogy apukám belehelyezett egy olyan világba, amelyből rengeteget tanultam, és sokat vitt előre. Viszont azt gondolom, a gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy kibontakoztassa önmagát. Sok mindent ki kell próbálni, emellett kell egyfajta szabadság és fokozatosság is”, vélte.

A kitartásnak, az edzésnek és a tehetségnek a sportban egyaránt komoly szerepe van. „Tizenkét évesen vettem részt az első válogatottbeli edzőtáborban. Nehéz volt, ám ha nagyobbakkal, erősebbekkel, idősebbekkel dolgozol, az segít a fejlődésben. Ezt megéltem a válogatottban is, meg kellett küzdeni, hogy benne maradjak a kiválasztott tizenhatban vagy éppen tizenkettőben. Talán nem voltam soha a legtehetségesebb játékos, de az energiát, amit a csapatba, a játékba vittem, minden edzőm értékelte. Bárhol játszottam, egy állandó visszajelzés volt az, hogy ha a pályán vagyok, valami miatt jobban megy a játék.”

Hangsúlyozta az egészséges önértékelés jelentőségét is. „Sok múlik egy jó edzőn, aki tudatja a játékosával, hogy nem kell a legtöbb pontot dobnia ahhoz, hogy a csapat igazán értékes tagja legyen!”

A tanulmányait Olaszországban folytató Paula megjegyezte, a sport és a tanulás remekül megfért egymás mellett az életében. „Sokan mondják idehaza, hogy nem lehet a sportot a tanulással összeegyeztetni, és büszke vagyok arra, hogy bebizonyítottam, a világ legjobb egyetemére is járhatsz, miközben sportolsz.”

A Darthmouth Egyetemen diplomázott lány felidézte, hogyan „lepte meg” tanárait. „Szerettem heccelni őket, és hitetlenkedve néztek, hogy »sportoló is, okos is?«”

Az európai, illetve az észak-amerikai kosárlabda más tészta, derült ki a beszélgetésből. „Egy évnek kellett eltelni ahhoz, hogy felvegyem a lépést. Fizikailag sokkal megterhelőbb az amerikai kosárlabdázás, nemcsak a mérkőzések, hanem az edzésprogram is. A palánk alatt tartanod kell magad, a testnek meg idő kell, hogy ehhez hozzászokjon, megerősödjön.”

Remek eredményei ellenére Paula lassan két éve abbahagyta a profi kosarazást. „Úgy éreztem, elég, hiszen már nem volt meg az a kihívás, hogy azon a területen több és jobb akarok lenni. Eljött az ideje valami mást tanulni. Elmentem Olaszországba önkéntesnek, nagy utat jártam be emberként, oktatóként egyaránt: rájöttem, nem csak Paula, a sportoló létezik, hanem Paula, az oktató, a mentor, a művészlélek, az utazó, aki imád a közösségért tenni. Ehhez el kellett engednem azt, ami biztos volt, amiben jó voltam, és ez nem ment könnyen. A sportot azonban nem hagytam el, nincs nap, hogy ne mozognék”, summázott.

Fotó: Tompa Réka

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés