Sportolimpia magyar középiskolások számára

A mi olimpiánk címmel idén ötödik alkalommal rendezték meg Kolozsvár szívében szeptember 18. és 22. között a nyolc sportágban zajló versenyt, erdélyi magyar középiskolások számára.

Farkas Imola

2019. szeptember 25., 00:082019. szeptember 25., 00:08

„Élménydús, izgalmas és nagyon jó volt az idei sportolimpia.” – mondta el elöljáróban Tamás Hunor a csapat egyik tagja.

Összesen négy meccset játszott a kosárlabdacsapat, azonban ezt megelőzően a selejtezőbeli akadályokat is sikeresesen vették, ott dőlt el, hogy melyik csapatok jutnak ki a versenyre. Csutak Andrástól a csapat edzőjétől megtudtuk, hogy az idén öt férfi csapat vett részt a selejtezőn, amelyek körmérkőzéses rendszerben játszottak egymással, a Nagy Mózes képviselői veretlenül az első helyen végeztek. Magán a sportolimpán is taroltak, hiszen a tavalyi kiadáshoz hasonlóan, idén is ők vitték el az aranyérmet.

Csutak András úgy gondolja, hogy a csapatmunka és a tapasztalat is nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez. Külön kiemelte Kelemen Rudolfot, akit meg is választottak a torna legjobb játékosának. Ugyanakkor hozzáfűzte azt is, hogy nem szabad elfelejteni, hogy ez egy csapatsport és a többieknek is ugyanolyan fontos szerepük van a sikerben, emellett a játékosok teljesítménye meccsenként változik és többször előfordult az is, hogy valaki előrelépett és magára vette a „vezér” szerepét.

 „Idén jobbnak nevezhető a csapat teljesítménye, amely nem is annyira meglepő, hiszen egy összeszokott csapatról beszélünk. Mind fizikailag, mind szellemileg fejlettebben álltunk pályára az idei Sportolimpián, és nagyszerű teljesítményt sikerült nyújtani” – válaszolta Farkas Gellérd arra a kérdésünkre, hogy mitől volt az idei év jobb, mint az eddigiek.

A Nagy Mózes Elméleti Líceum kosárlabdacsapatának eredményei: 67–19 a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnáziummal, 46–40 a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal, 64–22 a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, és a döntőben: 33–23 a Márton Áron Főgimnáziummal.

A csapat tagjai: Bandi Zalán, Demeter Dániel, Kovács Zalán, Kelemen Rudolf, Kovács Krisztián, Tamás Hunor, Todor Krisztián, Tuchilus Alex, Várdó Botond. Edző: Csutak András és Farkas Gellérd.

Tamás Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés