Sport, zseni, szerelem

Zubreczky Antal

2017. augusztus 21., 00:072017. augusztus 21., 00:07

Gyatra és szánalmas dolog a sport, ha csupán néhány izomcsoport megmozgatására korlátozódik. Az antik görögöknél az olimpiai játékoknak szakrális jelentésük is volt, Müron, a szobrász a Diszkoszvetőt a félistenek közé emelte. A fej és a lábak – mondják a Tour de France-kerékpármániás franciák.

Petrarca, az olasz költő a világirodalom első alpinistája, mert olyan időben, amikor másoknak fel sem ötlött elméjükben, ő a természetet járta, csak úgy, a szépség kedvéért. Byront sánta lába nem akadályozta meg, hogy krikettcsapatban játsszon, és átússza a Dardanellákat. Amint Mao Ce Tung is minden évben átúszta a Sárga folyót, hogy egymilliárdos népe nehogy azt gondolja, már nem kell félni tőle; 74 éves koráig tette ezt. A magyar népet példásan felkaroló Albert Camus futballkapus volt, Hemingway bokszolt, mint Rejtő Jenő, Moldova György nagy Vasas-drukker, és higgyék el, Esterházy Péter és Kukorelly Endre ugyanolyan lelkesen fociztak és az utóbbi még focizik (az íróválogatottban, amely nem kapott ki Andorrától!), mint a nagy ellenfél miniszterelnökük.

Az athéni olimpia után pontosan kilenc hónappal néhány százalékkal több baba született Magyarországon. Megbízom az olvasó intelligenciájában, nem magyarázom, de szíves engedélyével egy még vakációs hangulatú agyszüleményben mutatnám, a sport sem ér semmit szeretet és szerelem nélkül:

Múzsa, add, hogy midőn szám az ékesszólást keresi,

Legyek gyorsnyelvű és lelkes, mint Gyuri, a Szepesi.

Hogy mikor a szívem hölgyét rímmel-ritmussal dicsérem,

Ragyogjon, mint Helsinkiben a tizenhat aranyérem.

Édesebb vagy, mint a marcipán s a túrós derelye,

Röpül feléd vágyam, gyors, mint Németh Miklós gerelye.

Életemnek te vagy cukros máza és mákoskalácsa,

Magas ívben szállnék feléd, mint Zsivótszky kalapácsa.

Amikor te távol vagy, az nekem a legnagyobb átok,

Mint amikor jönnek, jönnek, jönnek fel a csehszlovákok.

De ha itt vagy, az minden örömnek ezerszerese,

Csábításod védhetetlen, akár Kocsis fejese.

Jobban úszok a boldogságban, mint Gyurta Dániel,

Hű leszek hozzád akár egy bulldog vagy egy spániel.

Bronz-, ezüst- és aranyérmem, mindig te legyél a párom,

Boldoggá tettél, gyönyörűm, mint a londoni hat–három!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés