Sport: yes, politika: no

A sakk is lehet látványos élménysport. Az első igazán sztárjátékos, az amerikai Paul Morphy egyik parádés lépése után az ujjongó közönség pénzérméket dobált a sakktáblára, a győztes fölöttébb nagy örömére. Ám még egy jó évszázadot kellett várni, amíg megjelent Robert Fischer, hogy rendet teremtsen a hatvannégy fehér-fekete négyzet háza táján.

Egy őrült zseni, egy borotvaeszét különcséggel álcázó gátlástalan számító? Ki a megmondója? Amint örök rejtély marad Rimbaud, a francia irodalom csodagyereke húszéves korában csapot-papot-verset elhagyva elment kereskedni Afrikába. Fischer is iskolát otthagyott, porrá verte ellenfeleit, eltűnt, feltűnt, illetve itt-ott látni vélték, és íme, tíz éve halott. (Különben szinte biztos, hogy a kis Bobbyt az anyukája egy Neményi Pál nevű magyar matematikussal eszkábálta össze forró perceiben, a névadó apuka csak statisztált, mint tábla mellett a rég leütött gyalog.) Nos, Fischer nem elégedett meg néhány odavetett dollárral – ha egy félholtra vert bokszoló egy tarisznyányi pénzt kap, akkor tessék az én eszemet is megfizetni – volt a nagyon is helyes elve. Tökéletes szervezést követelt a versenyeken, jól tette, a sakkból elsőoldalas hírtémát csinált, okos dolog lenne mifelénk is iskolákban tanítani.

Öregkorára bujkálnia kellett, mert levegőnek tekintette a volt Jugoszlávia elleni gyilkos embargót, részt vett egy belgrádi versenyen, ezért a szabadság hazájában akár tíz év börtönt kapott volna. Borzasztó, amikor a politika játékeszközzé alacsonyítja a sportot. Fischer Spasszkij elleni világbajnoki meccsét a nyugati és a szovjet rendszer közötti gigantikus összecsapásként reklámozták, pedig csak egy szuperzseni és egy nagyon szorgalmas, komoly orosz bajnok tiszta küzdelme volt. Később az orosz–zsidó disszidens Kaszparov és a talpig becsületes Karpov meccséből még nagyobb politikai cirkuszt kerekítettek, nem a sakk előnyére.

De mit mondjunk? Ha nincs politika, van politikai korrektség. Gyönyörűség nézni az ausztrál tenisztornán a férfi sztárokat, uncimunci rózsaszínű trikókba-gatyákba öltöztetve, így kedveskedik a Nike szponzor az LGBT közösségnek. Alig várom látni a szőrös-szakállas Nick Kirgyiost Barbie-modelles rózsaszínű csipkebugyiban.