
Sokan megfordulták magukat a 2022-es Őszi Sokadalomban, és az értékszüret néhány pontját számszerűsíteni is tudjuk. A koncertek mellett az egyik leglátogatottabb rendezvény a gyerekek részére fenntartott tér volt, de a fotósarok is sikeresnek bizonyult.
2022. augusztus 31., 00:042022. augusztus 31., 00:04
A sokadalom szervezésébe önkéntesekkel és a kommunikációs személyzettel együtt 27 személy kapcsolódott be, ők vigyáztak arra, hogy a rendezvény zökkenőmentesen zajoljon le.
A vásári forgatagban összesen 74 kirakodó portékájából lehetett válogatni, ebbe a számba nem tartoznak bele a lacikonyhások, akik szintén szép számban megjelentek.
Az utcazene mellett minden nap három nagyszínpadi koncert vagy előadás zajlott, ezeken becslésünk szerint több ezren vehettek részt.
A Gyermekváros látogatóit pontosan lehet számszerűsíteni, ugyanis a bejáratnál minden gyerkőc kitűzőt kapott. Így a csonka napként értelmezhető pénteken (aznap délben kezdődött a sokadalom legkisebbeknek szánt része) 310 kitűzőt osztottak ki, szombaton 618-at, míg vasárnap 680-at. A fotósarokban 745 fotó készült a három nap során.
Jövőben több szempontból is változik a rendezvény, így egyrészt más, korábbi időpontban lesz megtartva, ugyanakkor a neve is más lesz, erről viszont még korai beszélni – tájékoztatott Bartos-Ménessy Kinga, a városháza kommunikációs irodájának vezetője
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!