A Balassi Kulturális Intézetnek köszönhetően tegnap délután a magyar kultúra napjához (január 22.) kapcsolódóan nyílt meg a Lábas Házban a Simándy József operaénekes életútját összefoglaló kiállítás.
2019. január 18., 11:242019. január 18., 11:24
Aki nem tudja mi a hazaszeretet, hallgassa meg ezt az áriát – tanácsolta Sztakics Éva alpolgármester a megnyitón.
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet szentgyörgyi kirendeltségének vezetője a továbbiakban elmondta, a Háromszázezer magas C – Simándy 100 címmel megrendezett kiállítás molinóin a mindenki által tisztelt énekes hosszú pályáját dokumentáló válogatást láthatunk azokból a fotókból, amelyeket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a művész özvegye és az Operaház archívuma róla megőrzött.
Simándy Katalin (az operaénekes lánya) és Sípőcz Mariann, az OSZMI munkatársai 2016-ban állították össze a vándorkiállítás anyagát, akkor lett volna 100 éves az elismert művész.
Nehéz gyerekkora volt, autószerelő inasként kezdte a munkát, csak húszéves kora után nyílt alkalma éneklést tanulni, és tette ezt olyan sikerrel, hogy aztán az operairodalom legszebb darabjainak főszerepeit sorra megkapta: a Carmenben, a Traviatában, a Varázsfuvolában, a Bajazzókban, Erkel Ferenc több művében is. 1959-ben a szegedi Szabadtéri Játékokon lépett fel először a Bánk Bán címszerepében, amellyel aztán végleg összeforrt neve, noha összesen 35 tenorszerepet énekelt operaszínpadon. Szerették szép hangját és hiteles színpadi játékát, ő is mindig a legtöbbet akarta nyújtani a közönségnek.
A kiállítás január 23-ig a Lábas Ház emeleti termében látogatható és szervezői szívélyesen invitálják az (művészeti) iskolásokat a helyszínen tartott nyílt órára, amelyre azután is lehetőség lesz, hogy a tárlat leköltözik a pincébe, ahol február 15-ig láthatják az érdeklődők.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!