Két kilométer hosszan vadonatúj aszfaltréteg került az Ozsdola felé vezető műúttól a Hilib felé vezető 7-es számú községi útra. Az ozsdolai önkormányzat a Vidékfejlesztési Alapnál pályázott a munkálatra.
2019. október 24., 00:102019. október 24., 00:10
Tegnapi terepszemlénk során a kivitelező cég éppen távozott a DC7-es számot viselő útról. Nyerges vontatón fekvő aszfaltozógépre már nincs szükség, hiszen a munkálattal végeztek, az aszfalt le van öntve, a padkákat elkészítették, és a közlekedési jeleket is lefestették az útburkolatra. Így most már egészen Hilibig jó úton lehet haladni, ugyanis korábban már egy kilométeren aszfaltoztak, tudtuk meg Brânduș Szilveszter polgármestertől.
A Vidékfejlesztési Alapnál nyert pályázatuk egy új híd építését is magába foglalja, az elöljáró csak reméli, hogy az új kormány nem teszi semmissé az elődje által korábban megkötött szerződéseket. Az átkelő Hilib felé félúton található, pár méternyire a két hídlábtól nem is öntöttek aszfaltot a későbbi munkálatra gondolva. Ezzel szemben minden mezőbe bevezető földút pár méteren le van aszfaltozva, átfolyók is készültek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!