Siketek zajos vitája

Egy román újság, a Ziua de Constanța honlapja érdekes kordokumentumokban eleveníti fel Dobrudzsa történetét a Romániához való csatolásától egészen a múlt század derekáig. Aki a mai Konstancát ismeri, nehezen tudja elképzelni, hogy egy faluban 1019 lakosból 19 tudott írni-olvasni – pedig nem csoda, mert egy kistérségben tíz tanítóból három volt diplomás, és a papok között is jócskán akadtak szinte iskolázatlanok. Na, ezt magyarázták volna el Ábelnek, kinek családjában csupán Bolha kutya nem ismerte az ábécét (bár ki tudja, talán a rovásíráshoz konyított), és aki Csíksomlyóról hozatott magának tudományt tudós papok által.
Az erdélyi városok egy-egy igényesebb gyülekezetébe csak olyan pap volt esélyes bekerülni, aki a teológia mellett még egyetemi diplomával, sőt, doktorátussal bírt, mert a kollégiumban is illett tanítania. Ezért nem értik ők, hogy mi miért nem értjük, mi pedig, hogy ők nem értik, miért nem elég nekünk annyi önállóság, amennyi a becses călărași-i honfitársainknak dukál. Hiszen együtt voltunk-vagyunk jóban-rosszban, itt sem rondább, mint amott, sőt.
Oké. János és Ion együtt dolgoztak az IMASA-ban, egyforma fizu, otthon ugyanaz a hideg, ugyanaz a horrorisztikus sor egy nyomorúságos margarinért. De János a Magyarországra lelépett bátyjára gondolt, aki melegben élt, és ha kedve szottyant, kiruccant Bécsig és vissza; Ion viszont az öccsére, aki (egyelőre még) a Vaslui megyei apai házban didergett még csúnyábbul, a borjú a vályogfal túloldalán szerenádozott.
És hogy ne tűnjek beképzeltnek, elismerem, mikor nálunk szerencsésebbek a tengeren túlról hozattak aranyat, fűszereket és szolgákat, mi a török elől dugdostuk a búzát. Amott a princípiumok szubszidiáris konzekvenciái jelentették a gondot, itt hogy megéljünk márciusig, amikor legalább lesz burján.
Hogyan értsék meg ők, számunkra nem a melegházasság jelent emberi jogot, hanem 800 ezer magyar ember munkába állása, és hogy a borsodi cigánygyerek (és egy nap majd vráncsai sorstársa ugyancsak) vakációban is kapjon egy tányér levest. Ezt kellene valahogy tisztázni. Ne nyomják le a torkunkon az ők vélt igazukat, mint tiltakozó bébinek az utált spenótot. De kölcsönös vádaskodásokkal, sértegetésekkel nem megy. Magyar részről is a sorosozás helyett szebb lenne egy meghívás: gyertek, lássatok, értsetek!

Zubreczky Antal