Sikert a kemény munka terem

Székely Hírmondó

2017. augusztus 10., 00:142017. augusztus 10., 00:14

A türelemben, a fegyelemben és az engedelmességben való megerősödés végett gyűltek össze a Hun tábor résztvevői július 27. és augusztus 2. között a sepsibesenyői Művelődési Otthon udvarán. A tábor nyolcadik kiadásának a jelmondata: Tegyél meg mindent a siker érdekében! volt.

A Hun tábor nem egy kényeztető tábor, a mai gyermekeknek a bizony nem könnyű a cserkésztáborok mintájára élni, lakni, őrséget állni. Ahhoz, hogy a tábori feladatokat sikeresen és eredményesen megoldják jól összehangolt erőbeosztásra és kitartásra volt szűkségük a mai hunoknak a MIT által is szervezett Adj, király, katonát vetélkedő jutalomtáborában.

Az első napon a kagánok megválasztása után a törzsek felosztása következett. Idén Csongor, István és Zoltán népe verték fel táborukat az udvar három különböző szegletében, ezt követően minden hun elkészítette a saját jelképes lovát, amit a tábor egész ideje alatt éjjel-nappal, esőben és kánikulában is törzsenként felvigyázniuk kellett. Szombaton a Recsenyédi testvérek voltak a vendégeink Kálnokról, akik fergeteges lovasíjász-bemutatót tartottak.

Vasárnap a zabolai Both házaspár, László és Katalin, valamint két táncos lábú fiatal lány volt a tábor vendége, akik különféle táncokra tanították a tábor résztvevőit. A tábor utolsó előtti napján a Zöld Nap Egyesület – Ráduly Attila, Derzsi Katalin, valamint Isa, Haykuhi és Ayse önkéntesek voltak a tábor vendégei, akik egy rövid spanyol, örmény és török kultúrbemutatkozó után szórakoztató és fejlesztő játékokkal örvendeztették meg a tábor lakóit.

A Csillagösvény Egyesület, az Ikafalvi Egyházközség, és a Magyar Ifjúsági Tanács által közösen szervezett tábort Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Bardócz Csaba lelkipásztor

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés