
A fiatalok nézzenek a naptárra, és lássák: közeleg már a SIC Feszt, az első a háromszéki fesztiválszezonban. Mint tavaly, a jól bevált helyszínen, az árkosi Szentkereszty-kastély udvarán lesz megtartva. A csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón megtudtuk, az elővételben megvehető bérletek mind egy szálig elfogytak.
2022. augusztus 05., 00:012022. augusztus 05., 00:01
[reklam]
A szervezők célja változatlan: minőségi időtöltést nyújtani elérhető áron, nem csupán a szórakoztatásra szorítkozva, hanem a személyi és szakmai fejlesztésre is figyelve. Ettől vagyunk mások – mondta Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke. Már kezdettől szabadegyetemként határozták meg a rendezvényt, amelyből aztán 2014-ben igazi fesztivállá nőtte ki magát a SIC Feszt. A fejtágító jellegű előadásokra a HÁRIT-sátorban kerül sor, ahova az ifjúsági szervezetek képviselőit, vezetőit várják, a StartUp HUB sátorban a gazdasági kérdések, a kihívások és lehetőségek lesznek terítéken, míg a Team sátorban a fellépő előadókkal találkozhatnak, beszélgethetnek és fotózkodhatnak a rajongók. Nem maradhat ki a családi nap sem a programból, augusztus 13-án ide várják a „legtökéletesebb köteléket” felvállaló fiatalokat, a harminc fölöttieket, hogy minőségi időt tölthessenek együtt.
Oltean Csongor MIÉRT-elnök elmondta, idén 20 éves a szervezet, és bár szerettek volna egy nagyot dobbantani, lemondtak egy külön esemény megszervezéséről. Az Erdély dala versenybe azonban 10-éig még várják a jelentkezőket (nem kizárt a határidő meghosszabbítása sem), mert céljuk a fellépőket minden lehetséges alkalommal, minden fesztiválon megmutatni, ez nagy lehetőség nekik.
Antal Balázs tavaly óta főszervezője a SIC Fesztnek. Büszkén újságolta, a 49–129 lej közötti áron értékesített 600 bérlet elővételben elfogyott, napi jegyeket most még a kedvezményes 30 lejes áron lehet beszerezni, a helyszínen már 40 lej lesz. Megváltozott a fesztivál arculata, trendibb, fantáziadúsabb lett, és örömre okot adó tény, hogy megduplázták az előadók számát: 13 magyarországi előadó és 6 helyi zenekar fog fellépni, valamint 17 lemezlovas. Számukra versenyt is hirdettek, a 40 jelentkezőből a folyamatban levő zsűrizés után négynek biztosítanak lehetőséget a közönség előtt bizonyítani. A szervezésbe bekapcsolódni óhajtó önkéntesek is várakozáson felüli számban jelentkeztek, a 250 fiatalból végül 150-en büszkélkedhetnek e minőséggel.
Grüman Róbert egyik alapítója az ifjúsági fesztiválnak, azóta rendületlenül szervezi, támogatja azt. Idén a gazdasági lehetőségekre szeretné irányítani a figyelmet a StartUp HUB sátorban, ugyanis azt tapasztalta, nagy az érdeklődés a fiatalokban a gazdasági kérdések iránt. Ugyanakkor az árkosi kastélyra is szeretnék felhívni a rendezvényszervezők figyelmét – ez már részben tavaly sikerült –, illetve munkával és minden jegy, bérlet árából egy euróval járultak hozzá ahhoz, hogy amennyire lehet, rendeződjön a kastély környéke (amelybe komolyabban még nem lehet befektetni, mivel per alatt áll). Gróf Jankovich Bésán Elemér kastélytulajdonos szívességét így is nagyra értékelik.
Tavaly nem volt rá lehetőség, de idén sátorozókat is fogadnak a fesztiválra, számukra a helyi kultúrház udvarán találtak helyet.
A fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán hamarosan a részletes programot is közzéteszik a szervezők. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!