Sikeres volt az Őszi Sokadalom

Augusztus 24-27. között zajlott Kézdivásárhely városünnepe, az Őszi Sokadalom, amely az elmúlt évekhez hasonlóan a helyi értékek bemutatására helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor évfordulót is ünnepelt a település, hiszen 590 év telt el városi rangra emelése óta. A négy napos rendezvény színes programkavalkádja tartalmas szórakozási lehetőséget kínált minden korosztály számára.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 31., 00:042017. augusztus 31., 00:04

Augusztus 24-27. között zajlott Kézdivásárhely városünnepe, az Őszi Sokadalom, amely az elmúlt évekhez hasonlóan a helyi értékek bemutatására helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor évfordulót is ünnepelt a település, hiszen 590 év telt el városi rangra emelése óta. A négy napos rendezvény színes programkavalkádja tartalmas szórakozási lehetőséget kínált minden korosztály számára.

A hagyományokhoz híven, a városnapokat ebben az évben is a Tanulók Klubja mazsorettcsoportjainak és fúvószenekarának fellépése nyitotta meg, ezután sor került a város tortájának kóstolójára. A Süti Éden cukrászda által megálmodott ünnepi tortából 590 szeletet szolgáltak fel a Gábor Áron térre kilátogatók számára.

Az Őszi Sokadalom központi elemét ezúttal is a hagyományos termék- és őszi vásár képezte, körülbelül száz hagyományos termelő, illetve kézműves kínálta portékáját a főtéri standoknál. Az árusoktól többek között ékszereket, használati tárgyakat, zöldséget, vagy akár könyveket is be lehetett szerezni. Az idei vásárban Mezőkövesd testvérváros is képviseltette magát, matyó mintás kézműves termékeket kínálva.

A vásári kavalkád hangulatát, immár hagyományos módon, utcazene is emelte. A helyi és erdélyi zenekarok produkcióira idén is sokan voltak kíváncsiak. Fellépett az Old Rip’s RT, a Dark Soul Brothers, az Amnézia, a Youngsters, a BadClinton, Veress Hunor és zenekara, Demeter Elemér és Kudelász Gyöngyi, illetve a White Betty.

A Borudvarban, az előző évekhez hasonlóan, népzenei és néptáncműsorok, valamint jazzkoncertek várták az érdeklődőket. Itt mutatkozott be Demeter Elemér új zenekara, a DE Újratervezés, valamint itt lépett színpadra a Makám együttes, illetve Premecz Mátyás is. Az Antanténusz Néptánccsoport és a Perkő Néptáncegyüttes látványos produkciói a néptánc kedvelőit vonzották be az udvarra.

Az Ifjúsági téren sikeres helyi fiatalok, izgalmas tudományos bemutatók, valamint kulturális és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet által életre hívott téren népes nézőközönség követte a különböző előadásokat és beszélgetéseket. A legnagyobb sikernek Dezső Bence sepsiszentgyörgyi vlogger közönségtalálkozója örvendett, de sokan voltak kíváncsiak Keresztes Zsolt (Kercsó) történetére vagy Marosán Csaba Szerelmi tanácsok elődeinktől című előadására is.

Új helyszínen, a Molnár Józsiás parkban jelentkezett idén az Urbanizé sátor, ahol a színpadi koncerteket követően, hajnalig folytatódott a buli. A talpalávalót pénteken az angliai The Freestylers, majd Gojira & Planet H, valamint Jumbo biztosította, szombaton Statik, Chris.SU, illetve PartyBusta zenéjére szórakoztak a fiatalok. A park kellemes hangulatot teremtett a bulik számára.

Idén is nagy sikernek örvendett a főtéri parkban helyet kapó gyermekváros. A Csíkos, pöttyös, kockás gyerekek terén számos ügyességi játékban és kreatív műhelyben tehették próbára rátermettségüket a kicsik. A Gyulafehérvári Caritas munkatársai által lebonyolított rendezvény az egyéni és társas kompetenciák fejlesztésére fektette a hangsúlyt, minőségi időtöltést kínálva az apróságok számára, a három nap során több száz gyerek fordult meg a foglalkozásokon.

Az Incze László Céhtörténeti Múzeum több rendezvénnyel is bekapcsolódott az Őszi Sokadalom programjaiba. Kiállítás nyílt Xantus Géza csíkszeredai festőművész alkotásaiból, várostörténeti konferenciát tartottak Kézdivásárhely, az 590 éves város címmel, illetve díjazták a Városunk kincsei rajzpályázat nyerteseit. Ezen kívül, a városnapok ideje alatt múzeumpedagógiai és családos programok várták a közönséget.

A Kézdivásárhelyi Református Egyházközség és az egyházközség ifjúsági csoportja (KézdIKE) a REFO 500 sátorba várta a lelki feltöltődésre, elcsendesedésre vágyókat. A református templom előtti téren délelőttönként áhítat, majd láthatatlan színház várta az érdeklődőket, mely a belső átélésre helyezte a hangsúlyt. Szombat délben Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Luther – Asztali beszélgetések című egyéni előadását, ugyanakkor a teljes hétvége alatt lehetőség volt egyházi kiadványokat vásárolni, vagy személyes beszélgetéseken részt venni.

A szervezők a tartalom mellett a látványra is nagy hangsúlyt fektettek, számos dekorációs elemmel díszítve a különböző helyszíneket. Ezúttal is nagy sikert arattak a színes esernyők, de sok fénykép készült a Kézdivásárhely feliratnál is. Emellett a rendezvény friss és fiatalos arculata is hozzájárult ahhoz, hogy igazán jó hangulatban, kellemesen teljen az idei városünnep.

Esténként a színpadi koncertek vonzottak többezres tömeget a Gábor Áron térre. Pénteken a rockzene került előtérbe, előbb a Vikidál Gyulával kiegészült Mobilmánia csapott a húrok közé, majd a közel 40 éve változatlan felállásban zenélő Karthago „elefántdübörgése” szórakoztatta a közönséget. Szombaton a helyi The Crazy Plumbers nyitotta a sort, majd a Napoleon Boulevard következett, végül az Intim Torna Illegál könnyed, dallamos rockzenéje biztosította a jó hangulatot. Vasárnap az alig 12 éves Zöldi Lara fellépésével indult a színpadi program, akit a kézdivásárhelyi Ego Sum követett, majd Vastag Csaba és zenekara lépett színpadra. Az Őszi Sokadalom zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta, a banda tagjai remek dalaikkal és közvetlen stílusukkal varázsolták el a közönséget. Akárcsak minden évben, idén is látványos tűzijátékkal zárult a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom.

Farkas Áron

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés