Sikeres faluünnepet tartottak

Hétvégén ünneplőbe öltözött Kommandó, ahol immár 15. alkalommal szervezték meg a nemcsak a helyiek körében méltán népszerű, hanem a szomszédos településekből, illetve a megyén és határon túlról is sok érdeklődőt vonzó falunapokat.

2017. augusztus 10., 00:102017. augusztus 10., 00:10

Hétvégén ünneplőbe öltözött Kommandó, ahol immár 15. alkalommal szervezték meg a nemcsak a helyiek körében méltán népszerű, hanem a szomszédos településekből, illetve a megyén és határon túlról is sok érdeklődőt vonzó falunapokat.

 

A kétnapos rendezvényen mindenki megtalálhatta a kedvére valót. A hűsölni vágyókat a sörsátrak árnyéka és a hideg, folyékony kenyér fogadták, a kicsiket gyerekpark várta, míg a „harciasabbak” kipróbálhatták a sepsiszentgyörgyi Warlords Airsoft Egyesület jóvoltából a valós fegyvereket élethűen utánozó airsoft céllövöldét.

Kérdésünkre Florea Andrei Constanin, az egyesület elnöke elmondta: bár az egyesületük még csak most bontogatja szárnyait, és idén ez a második jelenésük falunapon, szeretnék minél több rendezvényen népszerűsíteni az airsoftot. Az egyesület nem panaszkodhatott az érdektelenségre, hiszen folyamatosan sor volt, mindenki lőni szeretett volna párat a gáz-, elektromos, vagy épp rugós replikákkal.

 

Saját tollaikkal ékeskedtek

Időközben a színpadon egymást váltották a különböző fellépők és előadók. Az anyaországi sztárvendégek (Klemy, Varga Kinga stb.) mellett a kommandói értékek is megmutatkoztak, a helyi Vadkála Néptáncegyüttes szép számú érdeklődőt gyűjtött a színpad elé.

– Fontos, hogy a falunapokon minden települése a saját tollával ékeskedjen, ezért is kértük a polgármestert, hogy vasárnap a nagy koncertek előtt léphessünk színpadra, és így minél több érdeklődő láthassa az előadásunkat – tájékoztatott Opra-Béni Béla iskolaigazgató, a méptáncegyüttes vezetője.

Opra megjegyezte, a 15 éve alakult, közel 15 tagú néptánccsoportnak nem csak a falunapon vannak fellépései, táncoltak nemrég a Márk családok találkozóján is, de visszatérő vendégek az anyaországi testvértelepüléseken is. Az idei falunapokon szatmári, Nyárád menti, vajdaszentiváni, mezőségi, gyergyói, lapádi és felcsíki táncokat mutattak be.

 

Favágók mérkőztek

A falunapok leglátványosabb mozzanata, a papolci Saigon Kft. által szervezett favágóverseny az idén sem maradhatott el. Bár évente visszatérő versenyzői vannak a megmérettetésnek, egyáltalán nem unalmas, a láncfűrészek hangja, a fejszecsattogás pillanatok alatt odavonzza az érdeklődőket, és kezdődnek a találgatások, idén vajon kik viszik haza a fődíjat. A versenyre 5 csapat nevezett be: a kommandói állami erdészetet (Hunyadi Szabolcs és Ráduly József), a kommandói Eurocov (Debreczi Róbert, Debreczi Sándor), a papolci Intertrans (Mohîrță Dumitru és Bajkó Dénes), a papolci Bracovex (Huszár Mátyás és Nagy Csaba) és a zabolai Sidó Forest (Boros István és Német Mózes). A gyorsaság számít. mind a láncfűrésszel, mind a fejszével való vágás során. Idén az állami erdészet csapata jeleskedett ebben, 8.33 perc alatt végeztek, őket követte az Intertrans (8.36) és a Bracovex (8.45).

 

Turistacsalogató rendezvény

A Katinka Vendéglő mögül indult az alkalomra felhozott kis gőzös, melyre hosszú sorokban várakoztak az idegenből érkezettek. A két, illetve négy kilométeres szakaszra szóló élményvonatozás hamar belopta magát a vendégek szívébe. Sokan megjegyezték, jó lenne, ha egész nyáron járna a kisgőzös Kommandón.

Az anyaországi testvértelepülés, Ecsegfalva küldöttsége, Kovács Mária polgármester és 11 személyes kíséretében idén is eljött ünnepelni.

– Számunkra nagyon fontos, hogy ápoljuk a kapcsolatot a külhoni magyarsággal, ezért is nagy öröm, hogy újra Kommandóra jöhetünk, mert példaértékűnek találjuk az itteni közösségi összefogást, a hagyományok ápolása – mondta a polgármester asszony, megjegyezve: legközelebb, augusztus 19-én ők látják vendégül Ecsegfalván a kommandói küldöttséget.

– Nagy öröm számunka, hogy a résztvevők száma évről évre igazolja, igen is igény van a falunapokra Kommandón. Szórakozni vágyók százai-ezrei keresnek fel bennünket, és nemcsak a szomszédos településekről, hanem az ország különböző pontjáról, természetesen a határon túlról is. Nekünk ezek után is kötelességünk továbbvinni és éltetni ezt a rendezvényt, ami kétségkívül fellendíti a település turisztikai életét – értékelte a rendezvényt Kocsis Béla polgármester, megjegyezve, köszöni a támogatást mindazoknak, akik segítettek az idei falunapot tető alá hozni, külön köszönetét fejezte ki Bige László magyarországi vállalkozónak, aki ajándékával idén is támogatta a kommandóiakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés