
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói öt első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták szombaton a nemzetközi Calafat-kupát, amelyet U13-as korosztályban hirdettek meg. A viadalon mintegy 200 dzsudoka, a hazaiak – köztük nyolc céhesváros-beli – mellett bolgár, szerb, olasz és magyar versenyzők vettek részt és küzdöttek meg a legjobbaknak járó elismerésért.
2017. szeptember 18., 00:122017. szeptember 18., 00:12
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói öt első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták szombaton a nemzetközi Calafat-kupát, amelyet U13-as korosztályban hirdettek meg. A viadalon mintegy 200 dzsudoka, a hazaiak – köztük nyolc céhesváros-beli – mellett bolgár, szerb, olasz és magyar versenyzők vettek részt és küzdöttek meg a legjobbaknak járó elismerésért.
A lányok között Balogh Hanna nagyot harcolva, magabiztosan nyerte meg a 48 kg-osok küzdelemsorozatát, a fiúknál Aracsi Ákos (42 kg), Szima Tamás (46 kg), Kovács Karsaly (60 kg) és Borcsa Félix Lehel (+60 kg) nem talált legyőzőre. A Veres László irányította csapat Barbocz Mátyás (38 kg) révén begyűjtött egy második helyet, míg Vizi Zsolt (34 kg) a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott fel. A kézdivásárhelyi sportklub nyolcadik tagja, az 55 kg-os súlycsoportban szőnyegre lépő Antal Levente helyezés nélkül zárta a kupát.
– Meg vagyok elégedve tanítványaim teljesítményével. Egy kis szerencsével még egy első helyet begyűjthettünk volna, de sajnos nem jött össze. Nincs okom a panaszra, hiszen a fiúknál a kilenc súlycsoportból négyet megnyertünk. Jó volt a verseny, a gyerekek remekül küzdöttek– nyilatkozta érdeklődésünkre Veres László edző, aki azt is elmondta, hogy a hétvégén sportolóival a paksi Atom-kupán szerepelnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!