SIC Feszt aranykeretben

Vasárnap lezárult Csomakőrösön az idei, háromnapos SIC Feszt is, sorban a negyedik, amelynek egyetlen szeplője a túl nagy hőség volt – de ez nem a szervezőkön múlott. Egyébként pedig tartalmas volt, jó hangulatú, zavargásmentes és elérte a célját, hogy a fiatalokat közelítse a közéleti szerepvállaláshoz, hogy kedvet kapjanak a jövő alakításához.

Bodor Tünde

2017. augusztus 14., 00:202017. augusztus 14., 00:20

Vasárnap lezárult Csomakőrösön az idei, háromnapos SIC Feszt is, sorban a negyedik, amelynek egyetlen szeplője a túl nagy hőség volt – de ez nem a szervezőkön múlott. Egyébként pedig tartalmas volt, jó hangulatú, zavargásmentes és elérte a célját, hogy a fiatalokat közelítse a közéleti szerepvállaláshoz, hogy kedvet kapjanak a jövő alakításához.

Brand a lelke mindennek

Nemcsak a bulizásról szólt ez a három nap, bár az esték ettől voltak emlékezetesek: a nappalok viszont a sátrak árnyékában a brandről szóltak, vagyis arról a márkáról, amely beégett – vagy beégetnivaló – az emberek tudatába Székelyföldön, Székelyföldről. Ott voltak meghívottként azok az emberek, akik vittek magukkal egy kicsit belőle a nagyvilágba, hazatérve pedig tele tarisznyával jöttek: például dr. Fejér Szilárd kémikus, vagy Veres István séf, a gasztronómiai Oscar-díj, a Michelin-csillag várományosa. Kíváncsiak, keresők, maximalisták – mindhármukra igaz. Míg Fejér Szilárd olyan dolgokat kutat egy egész csapattal maga mellett, amit más soha – az önszerveződés modellezését –, Veres Istvánnak le kellett rombolnia a külföldön a hazánkbeliekkel szembeni ellenérzések falát és csak azután foghatott neki saját személyes márkájának kialakításához – sok-sok munkával. Lénárt Paula Kézdivásárhelyről indult és egy magyarországi vargabetű után Amerikában lett profi kosaras. Ő abban látott kihívást, hogy halálos csapást mérjen arra az előítéletre, mely szerint egy jó sportolónak nem fontos a tanulás – ő élvezte, hogy egyszerre bírja a kettőt. Csütörtökön Székelyföld példaképei címszó alatt ültették őket egy asztalhoz a szervezők. A politikusok is megszólaltak, róluk a harmadik oldalon olvashatnak.

Székelyföld mágnesei: a táj és az emberek

A négy meghívottból ketten lemaradtak, de Sárik-Sípos Beáta újságíró és Tomsits Anikó jógaoktató, akik Magyarországról költöztek ide, fehéren-feketén megmondták, milyennek látják ők a Székelyföldet. Nyilván a pozitívumok dominálnak, ha rászánták magukat erre a nagy lépésre, és a pozitívum nem egy sármos székelyföldi legény volt (de ezt a témát aztán jól kitárgyalták). Anikót közgazdász-hallgatóként a tusnádfürdői táj szépsége kapta meg, Beátának pedig gyermekkori álma volt ideköltözni, miután a szejkefürdői székely kapukat képen meglátta, eldöntötte, hogy ő itt fog élni. Nem tántorította el az az életszínvonalbeli zuhanás sem, amit a TV2 munkatársi státusa után csíkszeredai médiamunkásként megélt, ma is úgy gondolja, hogy ha az ember szereti a munkáját és jól csinálja, lehetőségei itt is vannak (de azért a fizetésről nyitott egy görbe zárójelet). Anikó pedig jógaoktatóként kíván érvényesülni, miután lehetőségeit egy közgazdász minuciozitásával feltérképezte, és úgy látta, hogy jó lesz majd itt.

Bálint, a kampányfüggő

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető alelnöke közel húszéves kampányvezetői munkájának tapasztalatait sűrítette egy szlogenbe (azaz csatakiáltásba, amelynek végén felkiáltójel van – ez fontos!): Röviden és velősen! Sztoriba csomagolta, személyessé és átélhetővé tette mondanivalóját, mint ahogy Tamás Sándor megyetanácselnök  is Salvador Dali bajuszával példázta, mit jelent a beégetett brand, az azonosító jegy, egyedi márka, nevezzük akárhogy, amiről felismerhető. Az Amerikában feladott levél címzés nélkül is elért Spanyolországba a címzetthez, pedig csak a művész bajsza szerepelt rajta.

Korhatár alatt-fölött

Anikó Torjáról három barátnőjével érkezett a táborba.

– Tetszenek az előadások, figyelek, sok infót összeszedek – foglalta össze jó élményeit, amelyek között az az első, hogy a 16-os korhatár alatt – 15 évesen – is jöhetett fesztiválozni, hiszen már tavaly dédelgették a részvétel tervét, de akkor nem jött össze.

– Kicsit a kajával van gondunk – mondta – nem elég és nem olyan, mint a hazai.

Meggyőződésem, hogy korhatár fölött (35 év) is sokan voltak a SIC Feszten, például szombaton a hiánypótló Családi napon, közel 600 karszalagot adtak el. És ebben nem voltak benne azok, akik előre megváltották az egész hétvégére a belépőt. De hogyisne szórakozott volna jól a sok gyerkőc, mikor szinte 50-féle tevékenységet próbálhattak ki: üveggolyót is gyűjthettek, beválthatták kézműveskedésre, vagy hamuba sült pogácsára, íjazásra és nemezelésre, mézeskalács-festésre és agyagozásra, szövésre és bútorfestésre, origamizásra, (amit a nyolcéves Tőkés Magortól tanulhattak) és karkötő-fonásra.

Majd Zöldi Lara énekelt, a gyergyói Halvirág-bábszínház és a Kelekótya együttes előadásai után pedig sok kérdést kaptak az először meghívott szakértők: Kondor Ágota mentálhigiénés szakemberként a Mitől nő a nő? kérdést boncolgatta, Máthé Kriszta az illóolajak terápiás alkalmazásait, Bodó Erika gyermekgyógyász pedig a kötelező házipatika, a lázcsillapítás mikéntjét és hogyanját.

A gyerekek kifáradhattak a sokféle próbatételben, légvárazásban, az anyukák művelődhettek, mindenki táncolhatott az esti táncházban a Folker együttes talpalávalójára, aztán boldogan és felhevülten ment haza, de leginkább azok, akik megnyerték a tombolán a Transilvanian Tourist Service által felajánlott hajdúszoboszlói nyaralást, vagy a rozsnyói dinóparkba a családi belépőt, esetleg a Bóbitások családfotózását.

Olimpia a fesztiválban

A Diákolimpiára 170 jelentkező tömörült csapatokba, hogy saját alapítású „cégükkel” legyenek a befutók, azaz a legjobb saját, de Székelyföld brandjét, imázsát is népszerűsítő koncepcióval. A kürtőskalácsosok, házicsokigyártók, tejfeldolgozók, sörgyárosok mellett a szekérgyártó Gizi Rájder csapat kapta a babérkoszorút, mert ügyeltek arra, hogy helyi alapanyagból és helyi munkaerővel dolgoztassanak, nem mellesleg jól csűrték-csavarták a szót – annak tudnivalóan nagy ereje van.

Zárszó

Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős alelnöke szerint kihívás a perifériákon szervezni egy fesztivált, de a SIC Feszt évről évre jobb, ő például a sok kisebb helyszínen zajló sokféle programot értékelte. A főszervező, Kocsis Boldizsár János pedig azt, hogy rovarcsípésen kívül nem kellett egyéb sérülést ellátni az elsősegélysátorban, a biztonságiaknak nem akadt dolguk, a Honeybeast-koncertre több mint kétezres közönség gyűlt össze, az interaktív előadások és az esti bulik pedig beégették (leginkább a háromszéki) fiatalok fejébe a fesztivál-brandet: SIC-Feszt!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés