Találós kérdés: online igényelhető, nem kerül pénzbe és csak előnyökkel jár a diákok számára, mi az? A megfejtés egyszerű, ez a SIC CARD, a székelyföldi diákok fesztiválkártyája.
2023. november 17., 10:362023. november 17., 10:36
A SIC CARD története nem most kezdődik, hiszen a székelyföldi diákigazolványt már 2013 óta igényelhetik a diákok. Az elmúlt tíz évben több ezren éltek a lehetőséggel és jutottak hozzá az ország első háromnyelvű, középiskolásokat is mozgósító kártyájához, mely az Európai Unió államaiban is elfogadott. Az ezzel járó kedvezmények mellett az egyéni azonosítóval ellátott kártya azért is népszerű, mert alkalmas a diákstátusz igazolására külföldön is, ráadásul 6 éves kortól 35 éves korig bárki igényelheti.
Lépést tartva a 21. századi oktatási környezetet érintő változásokkal, illetve a magas fokú digitalizációval, a székelyföldi diákigazolvány a 2023/2024-es tanévben már kizárólag online igényelhető. Az érdeklődők www.diakigazolvany.ro honlapon való regisztrációt követően, e-mailben kapják meg a fényképes igazolványt, amit akár telefonról is felmutathatnak, amikor igazolniuk kell aktív hallgatói jogviszonyukat.
A kártya célja mindeddig az volt, hogy kedvezményekben részesítse a székelyföldi diákokat különböző szolgáltatások igénybevétele esetén, és egy olyan aktív közösséget formáljon, melynek tagjai segítik egymást például a diákmunkák megszerzésében, ösztöndíjak, kedvezmények, diákoknak szóló programfelhívások felfedezésében.
„Ezen túlmenően az online diákkártya most már fesztiválkártyaként is működik: a diákok akár fesztiválbelépőt nyerhetnek erdélyi és magyarországi fesztiválokra, továbbá néhány fesztivál esetében 10 százalékos kedvezménnyel kaphatják meg a fesztiválbelőpőjüket, ha rendelkeznek SIC CARD-dal. Mivel az igénylése nem kerül pénzbe, biztosan kijelenthető, hogy csak nyernivalója lehet mindenkinek, aki használja.” – fogalmazott Zsigmond József, a SIC CARD alapítója.
Miért érdemes tehát a SIC CARD diákigazolványt igényelni?
Érdemes figyelemmel követni a kártya hivatalos Facebook-oldalát, ahol fesztiválbelépőket nyerhetnek az időközönként meghirdetett akciók keretében az érdeklődők.
A program főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!