Gondolhatják, hogy „semmi jóra nem utal”, ha ebben a felállásban találkozunk – ment a dolgok elébe tegnap Sebastian Cucu prefektus.
2019. október 29., 00:232019. október 29., 00:23
A prefektus emlékeztetett: legutóbb a Nagyajta és Középajta közötti mangalicafarmon tört ki az afrikai sertéspestis. Az állatokat elpusztították, és megpróbálták kinyomozni, honnan került a gyilkos vírus a gazdaságba. Két lehetőség volt: vagy a horgászok hozták valamilyen ételmaradékkal, vagy a mangalicák kapcsolatba kerültek a vaddisznókkal.
Éppen ezért találkozót szerveztek a vadásztársaságok, valamint az állami és magánerdészetek képviselőivel, és arra ösztönözték őket, hogy fokozottan figyeljenek a vaddisznókra. Sajnos, feltevésük beigazolódott: Bardoc környékén három elhullott vaddisznót találtak, mindháromnál kimutatták a kórt.
– Nagyon fontos, hogy mindenki megértse a helyzet súlyosságát, és tartson be minimális szabályokat, hogy ne hozzuk be az erdőből a vírust – egy döglött vaddisznó környékéről akár a csizmával. Felkértük a vadászokat, hogy több vaddisznót lőjenek ki, még akkor is, ha már teljesítették a kvótájukat, de olyan helyek is voltak, ahol a kvóta sem volt meg. Jelenleg – a mi szempontunkból – nagyon fontos, hogy mi, mindannyian figyeljünk oda, de főleg azok, akik sertést tartanak, hogy tegyenek eleget néhány alapvető biztonsági intézkedésnek: semmi esetre se tartsanak szabadban disznókat, és fertőtlenítő szalmán keresztül lépjenek be a pajtába – sorolta Sebastian Cucu.
Sikó-Barabási Sándor azt mondta: a helyzet most sem jó, de legalább „hasonlít a normálishoz”.
– Sajnos, a sertéspestist nem sikerült teljes egészében kiirtanunk, de legalább „normálisan rossz”, abban az értelemben, hogy az a természetes, hogy – ha már itt van a kór – akkor több vaddisznó beteg, mint háztartásban nevelt sertés, mert az, ahogyan a tavaly volt, hogy a pestisgócok a háztartásokban koncentrálódtak, az rossz is volt, meg természetellenes is – magyarázta a szakember. Hasznosnak találta az esztena-tulajdonosokkal szervezett találkozókat, mert jelentősen visszaesett a fertőzések száma ebben a környezetben.
– Most a vaddisznóknál is Barót környéke a legfertőzöttebb, három állatnál kimutatták a vírust, további három ellenőrzés alatt van. Összeállítottunk egy akciótervet, hogy visszaszorítsuk a kórt. Ez azt jelenti, hogy abban a körzetben, ahol fertőzött állatot találtak, minden vaddisznót ki kell lőni, a környező területeken pedig ritkítani kell az állományt, egészen addig, amíg egy vaddisznó jut két négyzetkilométerre. Ugyanakkor, a medve kivételével, minden egyéb ragadozót is ritkítani kell – mondta el dr. Sikó-Barabási.
A munkát nehezíti, hogy tilos hajtást szervezni, lesből pedig lassan megy a kilövés. A folyamat hosszú ideig elhúzódhat, hiszen akkor „tiszta” egy terület, ha két évig folyamatosan fertőzésmentes.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!