
Sepsiszentgyörgy önkormányzata személyenként 700 lejjel támogatja a román fiatalok magyar és a magyarok román nyelvkurzusát.
2022. március 19., 11:452022. március 19., 11:45
Az egymás nyelvének a megtanulását támogató programot az Agerpres hírügynökség ismertette pénteken a beiratkozások kezdete előtt. Amint a városháza illetékese elmondta: a 120 órás román és magyar nyelvkurzust a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata szervezi. A képzés ezer lejbe kerül személyenként, és azok kaphatják meg a városháza részleges költségtérítését, akik a kurzus elvégzéséről kiállított bizonylatot mutatnak be. A nyelvkurzust 18 és 35 év közötti fiataloknak szánják.
Antal Árpád, a város polgármestere korábban azt közölte, hogy a programra 100 ezer lejt különítettek el a költségvetésből, de ha sok igénylő jelentkezik, akár egymillió lejig is nyújthatnak nyelvtanulási támogatást.
"Soha nem fogom sajnálni a pénzt arra, hogy a magyarok románul, a románok pedig magyarul tanuljanak" - idézte az Agerpres a polgármestert. Kitért arra is, hogy a program a város fiataljaival folytatott tavalyi konzultáción körvonalazódott. Sokan panaszkodtak arra, hogy nem ismervén a másik közösség nyelvét, nehezen tudnak munkát találni.
Vargha Fruzsina alpolgármester elmondta: az iskolai román nyelvoktatás inkább irodalmi perspektívát nyit a magyar gyermekek számára, akik a hétköznapi román kommunikációt nem sajátítják el megfelelően, a román gyermekeknek pedig nincs is megadva a lehetőség, hogy az iskolában tanulják a magyar nyelvet. Ezért a nyelvtanulási lehetőség mindkét közösségnek jól jön.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!