Szégyen! Szégyen! – kiabálta tegnap Sepsiszentgyörgy központjában a Sanitas Szakszervezeti Szövetség mintegy nyolcvan képviselője, akik zászlókkal, sípokkal, dudákkal vonultak a prefektúra elé, hogy kifejezzék elégedetlenségüket.
2021. január 13., 00:192021. január 13., 00:19
A koronavírus-járvány miatt viszonylag kis létszámú, de annál hangosabb csoport nevében Vasile Neagovici hangosbemondón olvasta fel hárompontos követeléslistájukat.
– Kérjük, hogy egy egyértelmű üzenetet küldjön a kormánynak, elegünk van az ígéretekből. Ettől a hónaptól az ápolókat és az irodai személyzetet is megillette volna a négy évvel ezelőtt hozott egységes bértörvény alapján egy fizetésemelés, amely megfelel a 2017-es és 2022-es bér közötti különbség negyedének. Nem érdekelnek a büdzsé problémái! Oda jutottunk, hogy azért könyörgünk, tartsák be a törvényt! Elegünk van abból, hogy az orvosok ügyeleteit, a munkaszüneti napokon ledolgozott túlórákat nem a mostani, hanem a 2018. januári bér alapján számítják ki. És végül, de nem utolsósorban követeljük, hogy a parlament által 2020 nyarán elfogadott törvény értelmében a szociális tevékenységet folytató nem-kormányzati szervezetek tagjai kapják meg azt a kockázati pótlékot, ami az egészségügyben jár – sorolta a szakszervezeti bizalmi.
Hasonló tiltakozó akciókra került sor tegnap az ország minden megyeszékhelyén. Amennyiben a kormány nem hajlandó még a költségvetés elfogadása előtt megoldani követeléseiket, a Sanitas további akciókat helyezett kilátásba. A feszültséget növelte az is, hogy kiderült: a prefektúra alkalmazottai viszont kaptak 30 százalékos bérkiegészítést a pandémia kapcsán!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!