Sajátos nevelési igényű fiatalok köszöntője

A Gáspár Krisztina által vezetett, Czifra Éva és Szakáts Ibolya kisegítők által irányított csoport tagjai kitettek magukért: a nagyjából egyórás előadásukban szívhez szóló dalokkal, versekkel kedveskedtek. Énekeltek együtt és külön- külön is, egyikük a magyar és a székely himnuszt is előadta. Fellépésük végén virágokkal is meglepték hozzátartozóikat, a jelenlevő édesanyákat, nagymamákat.

A csoport, mint megtudtuk, 2018-ban alakult Gáspár Krisztina kezdeményezésére, aki maga is az egyik fiatal csoporttag, a Down-szindrómás Gáspár Kincső édesanyja.

– Ezeknek a fiataloknak mindenük a zene, a ritmus. Szerettem volna valamit tenni értük, a foglalkoztatásukért, így született az ötletem, hogy megalapítsam a Nem vagyunk mi kevesebbek, sőt többek csoportot. Fellépéseinkre mindig alkalomhoz illő dalokkal készülünk, hetente kétszer a lakásomon tartjuk a próbákat. A csoporttagok nagyon szeretik a próbákat, nagyon várják mindig az előadásokat. Jelenleg is készülünk Felsőrákosra, Köpecre, Sepsiszentgyörgyre és Udvarhelyre is előadással – mondta el lapunknak.

Krisztina egy német gyógypedagógus által összeállított, ún. Ulwila-módszerrel tanítja zenélni a fiatalokat, ami azt jelenti, hogy színeket használnak a hangjegyek felismerésére. Jelenleg heten vannak a csoportban, ahová kortól, nemtől függetlenül jelentkezhet bárki.

Gáspár Krisztina ezen fiatalok terápiájának részévé tette a zenét, és saját kezűleg készített színes kottát alkalmazva tanítja játszani őket különböző hangszereken. „Zenéjük érzelmileg megérint minket ott, ahol szavak önmagukban nem képesek” – mondta tartalmas előadásuk kezdetén róluk Csíki Izabella könyvtárosnő, és így is történt: a sajátos nevelést igénylő fiatalok zenéje a dallamok szárnyain késztette elmélkedésre az embert, arra, hogy megértse a felőlük áramló boldogságot és szeretetet, melyet gyakran, mi egészséges felnőttek, viszonozni képtelenek vagyunk.

„Jusson el hangotok, jusson el messzire,/ Vigye a szél is a világ végére./ Legyen a világban csak egy, ki meghallja,/ Legyen az egy az, ki mindent megadna” – írta egyik, a sajátos nevelést igénylő fiatalokról szóló versében Gáspár Krisztina, és összegzésül mi sem kívánhatunk mást nekik, mint azt, hogy törekvéseik találjanak megértésre, énekhangjuk szálljon messzire, ezáltal pedig váljon szebbé, jobbá, megértőbbé a világ.