
A koronavírus-járvány elmúlt két és fél éve sok szempontból megváltoztatta a világot, valamint az orvostudományt és a kutatást is. Míg az elején még a szakemberek sem tudták, mivel néznek szembe, ma már egyre több tudományos publikáció és eredmény születik a témában. Ezek között van a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam klinika laboratóriumának saját fejlesztésű tesztje, illetve a védőoltás utáni immunválasz tanulmányozásának eredménye.
2022. szeptember 16., 00:012022. szeptember 16., 00:01
Dr. Fejér Szilárd sepsiszentgyörgyi kutató elmondta: most érett be a több hónapos, éves munkájuk eredménye több szempontból is, hiszen az egy éven át tartó, Covid19 elleni védőoltás utáni immunválasz tanulmányozása most már végleges tudományos cikk formájában is megjelent a Vaccine folyóiratban, ami nagyon sokat jelent számára és munkatársai számára is. Mint fogalmazott, sajnos a Covid19-cel kapcsolatos országos kommunikáció nem volt megfelelő, és emiatt a lakosság még a mai napig azt hiszi, az oltás nem jó, nem véd meg minket az újrafertőződéstől. Éppen ezért, ezeket a tévhiteket szeretnék eloszlatni valamilyen formában. A kutatócsoport egyébként saját tesztet használ az esetek felderítésére, amit még 2020 április–augusztus között fejlesztettek ki és validálták, majd ugyanazon év októberében kapta meg a CE IVD regisztrációt, tehát hivatalosan lehet laboratóriumokban diagnosztikára használni.
Ez az egyetlen romániai antitestteszt, ami kereskedelmi forgalomba került.
– Nem azért csináltuk, hogy gyártósort kelljen rá építeni, hanem főleg azért, hogy a laborunkban tudjunk vele kutatgatni. Maga a teszt egy bevált laboratóriumi módszeren alapul, tehát semmi különleges nincs benne, csak annyi, hogy rengeteget kellett kísérletezni, amíg a receptet tökéletesítettük, hogy megfelelő legyen az érzékenysége és a specificitása (ne adjon se fals negatívat, se fals pozitívat) – mondta a kutató.
Azt is hozzátette: a teszteket számos laboratórium használta az országban, főleg 2021 őszén, amikor mindenki antitesttesztet akart csináltatni, mert azt várta, hogy jön a kötelező oltás, és a nagy gyártók kifogytak a készletekből. Mintegy 15 laborból kaptak visszajelzést, sehol nem panaszkodtak a teszt minőségére.
Ugyanezzel a teszttel terveznek őszre egy többé-kevésbé reprezentatív, nagyobb vizsgálatot arról, hogy Kovászna megye hogyan áll a populáció szintű immunitással a különböző korcsoportokban, ez az immunitás milyen arányban köszönhető az Omikron variánsnak, és milyen arányban a nagyon alacsony átoltottsági aránynak és az áttöréses fertőzéseknek. Erre a vizsgálatok során derül fény, viszont azt már tudni, hogy a lakosság nagy részének már van antitestje a koronavírus ellen, de arra is kíváncsiak, hogy a lakosság hány százaléka úszta meg a fertőzést eddig.
Fotó: depositphotos.com
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!