Hétvégén startol a kilenc csapatot számláló női kosárlabda 1. Liga néven ismert másodosztályú bajnokság, melyben Háromszéket a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi-SIC képviseli.
2024. október 04., 21:182024. október 04., 21:18
A szabályzat értelmében minden fordulóban kétszer mérkőznek meg egymással a felek, a kézdiek a Temesvári CSU Politechnika vendégeként (szombaton 16, majd vasárnap 11 órától), a sepsiszentgyörgyiek a Bukaresti Sportul Studențesc pályáján (szombaton 17, vasárnap 12.30-tól) kezdik a pontvadászatot.
Claudio Garcia Morales vezetőedző egy év után tért vissza Kézdivásárhelyre, hogy folytassa az elkezdett munkát. „A tavaly elindított, majd anyagiak hiányában meghiúsult projektet folytatjuk, melynek célja a fiatal helyi játékosokra alapozó felnőtt női csapat létrehozása. Az új klubfilozófia értelmében az ifjú sportolók képességeinek fejlesztése mellett gondolkodásmódjukat, munkamoráljukat is próbáljuk a megfelelő irányba terelni, hogy három-négy éven belül egy túlnyomórészt helyi lányokból álló, ütőképes csapatot neveljünk ki, amellyel ismét az élvonalban képviselhetjük a várost és a klubot. Sokat kell dolgoznunk, ám eleve mindössze három-négy tapasztalt játékosban gondolkodtunk, akik mellett remekül fejlődhetnek a fiatalok” – hangsúlyozta.
Ami a tapasztalt játékosokat illeti, Domokos Réka és Bartók Rita, a KSE saját nevelésű, egyebek mellett Marosvásárhelen, illetve Aradon is megfordult játékosai mellett két amerikai kosaras erősíti a keretet.
A szeptemberben elkezdett felkészülés első két hetében az U15-ös (fotó) és U 16-os játékosok is részt vettek, közülük választották ki a felnőtt csapatot erősítő lányokat. „Az elmúlt időszakban az egyéni képességek fejlesztésére koncentráltunk, ezt folytatjuk, emellett a taktikai dolgok elsajátítására is nagy hangsúlyt fektetünk. Jó volt látni, hogy nemcsak a felnőtt csapatba beválogatott ifi játékosok, hanem azok is, akik számára még nem jött el az idő, hogy ezt a lépést megtegyék, beleadtak mindent az edzéseken, remekül tudtam velük dolgozni” – nyugtázta.
A hétvégén kezdődő bajnokságról így vélekedik a tréner. „Magunkra koncentrálunk elsősorban, hogy mielőbb felfejlődjenek egy felnőtt bajnokság szintjére fiataljaink, ezért a lehető legtöbbet edzünk. Nyilván, nincs az az edző vagy játékos, aki ne szeretne nyerni, de elsődleges célunk a fiatal játékosok formálása” – nyomatékosította.
Lénárt Adolf ügyvezető menedzser szerint a csapat a november elején, Prahova ellen esedékes itthoni mérkőzések idejére lesz egyben. „Picit nehezen indultunk, az amerikaiak szeptember második felében érkeztek, majd egy alapos orvosi vizsgálat következett, mielőtt a csapattal edzhettek. De mindmáig nem volt egy olyan edzésünk, amelyen a teljes csapat jelen volt. Így vágunk neki az első fordulónak, de a második körben állunk majd, így lesz rá egy hónapunk, hogy összeálljon a keret” – szögezte le.
A KSE játékoskerete: Domokos Kinga Réka (születési év:1994, 188 cm magas, erőcsatár); Gabi Bade (1996, 173 cm, védő); Faith Simpson (2000, 187 cm, bedobó); Bartók Rita (1999, 192, erőcsatár, center); Lénárt Amanda (2008, 170 cm, dobóhátvéd); Barta Anett (2009, 173 cm, alacsonybedobó); Tiboldi Luca (2008, 174 cm, alacsonybedobó); Majos Barbara Edina (2009, 175 cm, bedobó); Pécsi Nóra (2008, 160 cm, alacsonybedobó); Benedic Iringó (2010, 175 cm, irányító, dobóhátvéd, alacsonybedobó); Todor Barbara (2010, 172 cm, alacsonybedobó); Zoller Eszter (2010, 163 cm, dobóhátvéd, alacsonybedobó); Páll Dorottya (2010, 163 cm, dobóhátvéd, alacsonybedobó).
A Sepsi-SIC második csapatát a klub utánpótlás-neveléséért felelős szerb edző, Nedeljko Lazić irányítja. A háromszéki rangadót az ötödik fordulóban, Kézdivásárhelyen rendezik december elején.
A női kosárlabda 1. Liga első fordulójának menetrendje: Nagyváradi CSU–Prahova Megyei SK, Temesvári Politechnika–Kézdivásárhelyi SE, Bukaresti Sportul Studențesc–Sepsi-SIC, Jászvásári Politechnika–Temesvári CSU, az Alexandria szabadnapos.
Fotó: KSE Basket
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!