
Hétfőtől az eddigi két hét helyett csak tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik külföldről utaznak az Egyesült Királyságba, és azoknak is, akiknek a brit kontaktkutató szolgálat értesítése alapján kell elkülönítésbe vonulniuk.
2020. december 14., 10:192020. december 14., 10:19
A karanténkötelezettség időtartamának csökkentéséről az Egyesült Királyság négy nemzetének - Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország - tisztifőorvosai döntöttek még pénteken. A módosítás hétfőn lépett érvénybe.
Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos az egészségügyi minisztérium által ismertetett közös állásfoglalásában közölte: a tudományos bizonyítékok tanulmányozása nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy az elkülönítésben kötelezően eltöltött idő biztonsággal csökkenthető az eddigi 14 napról tíz napra.
Ez azokra vonatkozik, akiket a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kontaktkutató részlege értesít, hogy a velük szorosabb kapcsolatban állók közül valakinek a koronavírustesztje pozitív lett, illetve azokra, akik a brit kormány által járványügyi szempontból nem biztonságosnak minősített országokból utaznak be az Egyesült Királyságba.
Ezek közé tartozik Magyarország is, amelyet a brit kormány szeptemberben levett a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról.
A külföldről érkezőkre vonatkozó karanténkötelezettség alól azok a beutazók mentesülhetnek, akik az érkezésük előtti tíz napban nem jártak olyan országokban, amelyek nem szerepelnek a brit kormány által a karanténelőírás alól mentesített országok listáján.
Azok a beutazók, akik a karanténmentesítési listán nem szereplő országokból indulnak, de érkezésük előtt megállnak egy olyan országban, amely rajta van a brit kormány által a karanténkötelezettség alól mentesített országok listáján, az ezekben az országokban eltöltött napok számával csökkenthetik az Egyesült Királyságban elkülönítésben töltött napok számát.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!