A korábbi évekkel ellentétben, amikor a Szent György Napok fesztiválhétvégéjét megelőző kulturális hét már egy héttel korábban elrajtolt, jövőben április 23-án, azaz kedden kezdődik a rendezvénysorozat.
2023. november 06., 13:222023. november 06., 13:22
A szűkebb költségvetés okán egy hétre való rendezvényt nem tudnak tető alá hozni, közölte érdeklődésünkre az elismert karvezető, ezért a sepsiszentgyörgyi városnapokat megelőző kulturális hét csak háromnapos lesz, és ennek nyitányát a megszokott módon egy magas színvonalú komolyzenei koncert képezi. Így történt ez idén is, amikor Verdi Requiemjét adták elő 200 helyi és meghívott zenész közreműködésével, míg tavaly a Száztagú Cigányzenekart látta vendégül a város.
Bár minden részletet nem árulhatott el a nyitókoncert főszervezője, már csak azért sem, mert még több művésszel, szólistával folynak tárgyalások, azt elmondta Szilágyi Herbert Zsolt, hogy jövőre egy „zongoracentrikus” komolyzenei koncertre számíthatunk, amelynek egy román, egy magyar és „európai” zenemű alkotja a repertoárját. Először Nicolae Kirculescu Moment musical című műve csendül fel, ami lehet, hogy első hallásra nem sokat mond még a vájt fülűeknek sem, de ha tudják, hogy ő a román állami tévéadón sugárzott Teleenciclopedia című tudományos műsor szignáljának zeneszerzője (ez tulajdonképpen a zenemű utolsó tétele), akkor mindjárt ismerősként üdvözölhetik.
A hatperces momentum után Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye hangzik el, ami szintén gyakran játszott, nagyon népszerű darab az előadók és a közönség körében, végül, kis átállás után Beethoven 9. szimfóniájának negyedik (záró) tétele csendül majd fel, ami Örömódaként vált közismertté, és 1985-től az Európai Unió himnusza. A Krisztus király templomban kissé szűkebb a tér, mint az arénában, ezért a művet „csak” ötvenfős, összevont filharmonikus zenekar adhatja elő, de több sepsiszentgyörgyi kórus is közreműködik majd, hozzájuk pedig a marosvásárhelyi filharmónia énekkara is társul.
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!