Amióta Sepsiszentgyörgyön tilos engedélyek nélkül szekerekkel közlekedni, azóta a Kender utcában elszaporodtak a gyanús technikai állapotú autók.
2020. december 10., 00:082020. december 10., 00:08
„Félek, amikor gyerekeimmel a Kender utcai lakásunk felé tartunk, ugyanis gyanúsan fiatal egyének száguldoznak külföldi, ideiglenes rendszámtáblájú autókkal: bőg a zene a járgányokban, és a sofőrök magasból tesznek a járókelők biztonságára” – háborgott egyik panaszos. Ugyancsak egy, a Kender utcában lakó férfi szerint nem új keletű a jelenség, melynek könnyen véget lehetne vetni, ha a rendőrség határozottan lépne fel, többet járőröznének a helyszínen.
Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok megkeresésünkre elmondta, a városvezetésnek is jelezték az utcai lakói ezeket a gondokat.
– Amióta a szekerek mozgását letiltottuk, azóta többen gyanús műszakival, sok esetben megfelelő iratok nélküli autókkal, roncsokkal helyettesítették a szekereket. Tudomásunk szerint ezek kormánya mögé alkalmakként kiskorúak is bepattannak. Kértük a megyei rendőrséget, hogy szigorúan lépjenek fel a jelenség ellen, ellenőrizzék a környékbeli gyanús járgányokat, mert csakis akkor lehet itt eredményt elérni – magyarázta Czimbalmos.
Radu Stroe, a megyei rendőrség szóvivője kifejtette, hogy Háromszék területén, a közutakon – beleértve az említett utcát is – folyamatosak az ellenőrzések. Rámutatott, hogy ezek során prioritásként kezelik a külföldön bejegyzett személygépkocsikat: az ellenőrzések során mind a sofőr, mind a járgány iratait, papírjait ellenőrzik, továbbá a járgányok állapotát, rakományát is górcső alá veszik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!