Románia lassan, de biztosan elfogy: tavaly minden korábbinál kevesebb gyermek született

Románia lassan, de biztosan elfogy - állapította meg az Adevărul című lap azt kommentálva, hogy tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze 180 ezer gyermek született a 19 millió lakosú országban.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 03., 14:552022. augusztus 03., 14:55

Az 1961-ben született korosztály volt az utolsó, amely még gondoskodott saját "utánpótlásáról", az utána következőknél a szaporulati ráta elmarad a helyettesítési szinttől - mutatott rá Vasile Ghețău akadémikus, a statisztikai hivatal volt vezetője. Hozzátette: a társadalom elöregedése összeurópai probléma, de Romániában rendkívül meredek a népességfogyás, a különbség pedig azzal is összefüggésben állhat, hogy Nyugaton már korábban bevezettek gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket.

Vladimir Alexandrescu, a statisztikai hivatal szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi 180 ezernél Romániában 1900 előtt is több gyermek született, amikor az ország csak két történelmi régióból - Moldvából és Havasalföldből állt. A szóvivő szerint a világjárvány is szerepet játszhatott a szaporulat tavalyi drámai visszaesésében, abban, hogy egyetlen év alatt csaknem 10 százalékkal csökkent az élve születések száma. 2020-ban valamivel kevesebb mint 200 ezer gyermek született az országban.

A szociológus felidézte: az 1960-as évek elején bekövetkezett népességcsökkenést a kommunista hatalom az 1966-ban bevezetett abortusztilalommal próbálta megfékezni, aminek eredményeképpen 1967-ben minden korábbinál több, 556 ezer gyermek szültetett Romániában, de néhány év után visszatért a csökkenő tendencia. Az 1989-es rendszerváltás után ismét legálissá vált a művi vetélés Romániában, a nők többsége szakmai érvényesülését helyezve előtérbe egyre későbbre halasztotta a családalapítást, és így egyre emelkedik, a 30 évet közelíti az az átlagos életkor, amikor a nők első gyermeküket szülik. Ebben az életkorban már biológiai szempontból is bonyolult feladattá válik, hogy egy nő termékeny időszakában a pozitív népszaporulathoz szükséges három, vagy több gyermeket szüljön - magyarázta Alexandrescu.

Kifejtette: a nyugat-európai országok már több mint fél évszázada szembesültek a népességfogyással. Franciaországban például nem feltétlenül pénzügyi kedvezményekkel, hanem bölcsőde- és óvodaprogrammal, a kismamát támogató szociális intézkedésekkel próbálták segíteni a nőket abban, hogy szülés után minél hamarabb visszatérjenek munkahelyükre, és ne kelljen feladniuk karrierjüket a gyermekvállalás érdekében.

"Egy másik példa Németország, ahol az erőteljes bevándorlásra építettek, de Romániának nincs honnan munkaerőt importálnia, legfeljebb Afrikából, vagy Ázsiából. Egy ilyen bevándorlás nagy beilleszkedési problémákat vetne fel, más hitű, más szokású emberekről lévén szó, úgyhogy inkább a francia példát kellene átvenni" - érvelt Alexandrescu.

Gelu Duminică szociológus szerint a fél évszázadi családközpontú mentalitáshoz képest mostanra megváltozott a fiatalokkal szembeni társadalmi elvárás is: ma már a családalapítást a legtöbben a tanulmányok elvégzése, a "világlátás" és a saját egzisztencia megteremtése utáni időszakra halasztják.

Romániában jelenleg minden aktív embernek egy másikat - kiskorút, munkanélkülit, vagy nyugdíjast - kell eltartania adójából, de a jelenlegi méretű népességfogyás mellett 15 éven belül már négy "eltartott" jut majd egy aktív emberre, ami fenntarthatatlan, az 1967-es "bébibumm-korosztály" nyugdíjba vonulása tehát a társadalombiztosítási rendszer összeomlásához vezethet Romániában - figyelmeztetett.

Úgy vélekedett: az ukrajnai menekültek társadalmi beillesztése "leheletnyi oxigénhez" juttatná az országot, mert rövid távon csak a határok megnyitása segíthet pótolni a nyugati országok által elszívott fiatal munkaerő hiányát, hosszú távon pedig csak a franciák által fél évszázada alkalmazott demográfiai politikák bevezetése állíthatja ismét növekvő pályára a román társadalmat.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés