Román embercsempészek ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek hat román férfi ellen, aki 51 migránst próbált két kisbuszba zsúfolva Temesvárról Nyugat-Európába szállítani 2017 nyarán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 24., 11:272019. szeptember 24., 11:27

Szanka Ferenc közölte, a férfiakat a sértett sanyargatásával, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a vádlottak egy jelenleg Romániában szabadságvesztés büntetését töltő férfival állapodtak meg 2017 nyarán abban, hogy több száz euró ellenében migránsokat szállítanak Nyugat-Európába. Bejárták a tervezett útvonalat, figyelve a rendőri jelenlétet, az ellenőrzések gyakoriságát, megosztották egymás között a feladatokat is.

2017. augusztus 16-án indultak el Bukarestből két autóval, majd Aradon két kisbuszt béreltek, amelyek ablakait lefedték sötét színű fóliával. A kisbuszokba Temesváron egy parkban migránsokat vettek fel, majd a magyar határ felé indultak, előttük egy felvezető autó ment. A határhoz érve az illegális migránsokat kiszállították, majd gyalogosan átkísérték Magyarország területére, ahol a gépkocsikkal újra felvették őket.

Az átjutás után az egyik kisbuszt a rendőrség megállította. A kocsiban tartózkodó három vádlott kiugrott, a kukoricásba szaladt, és visszament Romániába; a raktérben 34 iraki állampolgárt találtak. A hátul haladó kisbusz továbbhajtott, a járművet egy óra múlva sikerült megállítani, abban 17 iraki állampolgár volt. A kisbuszokat felvezető, a csoportot irányító román férfinak egy társával sikerült visszafordulnia és visszajutnia Romániába.

A szakértői vélemény szerint a kisbuszokba zsúfolt embereknek a zsúfoltság már 40 perc elteltével jelentős testi és lelki gyötrelmeket okozott.

A hat vádlott közül kettőt a magyar rendőrök őrizetbe vettek, négyet európai elfogatóparancs alapján fogtak el hazájukban - tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés