Telefonon tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis államfő Theresa May brit miniszterelnökkel a londoni merénylet kapcsán. Az államfő határozottan elítélte a tegnapi londoni terrortámadást, amely a brit demokrácia egyik fontos szimbóluma, a parlament épülete előtt történt, és kifejezte Románia és a román nép szolidaritását.
2017. március 24., 00:152017. március 24., 00:15
Telefonon tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis államfő Theresa May brit miniszterelnökkel a londoni merénylet kapcsán. Az államfő határozottan elítélte a tegnapi londoni terrortámadást, amely a brit demokrácia egyik fontos szimbóluma, a parlament épülete előtt történt, és kifejezte Románia és a román nép szolidaritását.
Johannis elnök ugyanakkor saját és az ország nevében is részvétét fejezte ki az elhunytak családjának, és gyógyulást kívánt a sérülteknek – tájékoztat közleményében az Államelnöki Hivatal. Eszerint tárgyaltak a merénylet két romániai érintettjéről is, és Theresa May reményét fejezte ki, hogy a súlyosan megsérült román nő állapota javulni fog.
Johannis biztosította a brit miniszterelnököt arról, hogy Románia továbbra is minden erejével támogatja a terrorizmus elleni küzdelmet, hangsúlyozta a jelenség megelőzésére, visszaszorítására és büntetésére irányuló közös erőfeszítések fontosságát, és említést tett a terrorcselekményekkel foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék létesítésére vonatkozó kezdeményezésről, amelyet Spanyolország mellett Románia is támogat. Az államfő a beszélgetés során elmondta, örömmel tekint a walesi herceg romániai látogatása elébe, amely szerinte fontos mérföldkő lesz a két ország közötti stratégiai partnerség tekintetében. A közlemény szerint az elnök részvétlevelet küldött II. Erzsébet brit királynőnek is.
A külügyminisztérium csütörtökön közleményben tudatta, hogy súlyos az állapota a londoni merénylet egyik román állampolgárságú sérültjének; a másik román állampolgár kisebb sérüléseket szenvedett, így ő elhagyhatta a kórházat. Később Románia nagy-britanniai nagykövete, Dan Mihalache közölte, a súlyos állapotban levő romániai nőt megműtötték, állapota azonban továbbra is válságos.
Mint megírtuk, szerdán a londoni Westminster-hídnál egy autós gyalogosok egy csoportjába hajtott, aztán megkéselt egy rendőrt, és megpróbált bejutni a parlament épületébe, mielőtt a biztonságiak lelőtték. A támadásnak eddig öt halálos áldozata és negyven sérültje van, utóbbiak közül kettő román állampolgár.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!