Ioan Robu, a római katolikus egyház bukaresti metropolita-érseke három évvel ezelőtt megtámadta a Szekuritáte Adattárát Vizsgáló Országos Tanács egyik határozatát, amelyben az átvilágítási testület kimondja, hogy nem működött együtt a diktatúra politikai rendőrségével.
2019. október 07., 07:012019. október 07., 07:01
Az érsek azért fordult bírósághoz (noha ez csak ellenkező esetben szokás), mert zavarta az, hogy a számára kedvező határozat dacára, a tanúsítvány bevezetőjében, avagy lábjegyzetében az áll, hogy más személyek megfigyelési aktáiban előfordul a neve, tehát kapcsolata volt a Szekuritátéval. A bíróság elutasította azt a kérést, hogy töröljék a nyilvános közlésekből a besúgói múltra vonatkozó függeléket.
Az Evenimentul zilei friss és régi kommentárjai szerint a Ioan Robu együttműködési aktáit 1989-ben megsemmisítették, így róla bejegyzéseket csak közvetve lehet találni. A lap tudni véli, az érsek fedőneve Radu volt, és olyan egyházon belüli információkat adott szóban vagy írásban, amelyekért cserébe bizonyos kedvezményeket kért, például papok, egyházi vezetők külföldi utazásainak az engedélyezését. A lap által pontosan megnevezett egykori szekus tisztek információkat kértek Radutól, azaz Robutól például az erdélyi római katolikus egyházakról, a gyulafehérvári főegyházmegyéről, valamint a Caritas segélyszervezet magyarországi elnökének romániai, erdélyi látogatásáról.
A Wikipédia szerint Ioan Robu 1944. november 6-án született Kézdivásárhelyen, a családja a Neamt megyei Traian faluból költözött Háromszékre. Az elemi iskola idején moldvai nagyszüleinél lakott, a középiskolát és a teológiai főiskolát Jászvásárban (Iasi) végezte.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!