RMDSZ-kongresszus: cselekvési tervet fogadott el a Szövetség

Cselekvési tervet fogadott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosszentgyörgyön ülésező kongresszusa a 2021-2024-es időszakra.

Székely Hírmondó

2021. szeptember 18., 11:192021. szeptember 18., 11:19

Amint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a dokumentum a legfontosabb kormányzati feladatokat próbálja számba venni, és a következő évek irányát próbálja megszabni. A politikus a kongresszus idején tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a család került dokumentum középpontjába.

Az MTI kérdésére részletezte: az RMDSZ tavasszal vállalta a koalíciós partnerei előtt, hogy az év végéig olyan törvénycsomagot dolgoz ki, amely új alapokra helyezi a romániai családpolitikát. A nyár eleje óta munkacsoport dolgozik az új családpolitikai rendszeren, és az ősz folyamán bemutatja a javaslatait a koalíciós partnereknek. Hozzátette: a szövetség a fejlesztési politikát is úgy alakítaná, hogy általa minden egyes család életminőségét lehessen javítani. Hozzátette: a céloknak erős nemzetpolitikai alapjuk van. "A magyar közösség érdekében, de a teljes társadalom számára" fogalmazzák meg javaslataikat.

Megjegyezte: kevés gyermek születik Romániában, és a munkaerő elvándorlása is demográfiai deficitet idéz elő. "Bátorítani kell a fiatal családokat abban, hogy itthon maradjanak, és gyermekeket vállaljanak" - tette hozzá.

A koalíciós válságról az RMDSZ elnöke elmondta: abban bízik, hogy október 5. után, amikor a koalíciós partnerek tisztújító kongresszusai lejárnak, újraalakulhat a hárompárti koalíció. Hozzátette a kisebbségi kormányzás is lehetséges, de a kormányzati ciklusból hátralévő három év túl hosszú, ez idő alatt túl kiszolgáltatott lenne a kormány.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ egyforma mércével mérte a partnereket, amikor próbált békét teremteni a felek között, és nem a kormányfő érdekeit képviselte. Hozzátette azonban: "A kormánynak van egy miniszterelnöke, ez pedig Florin Citu. Amíg kormányon vagy, meg kell egyezni. Ha nem tudsz megegyezni, akkor elmész". Kérdésre arra is kitért, hogy az USR PLUS vezetőinek a távolmaradásából nem kell üzenetet kiolvasni, Dan Barna a párt társelnöke telefonon kívánt jó munkát a kongresszusnak.

Kelemen Hunor arra is kitért, hogy a következő egy-két hétben a kormánynak intézkednie kell, hogy az energiaárak emelkedése ne sújtsa a családokat, és a cégeket. Kijelentette: az árak ideiglenes befagyasztására is lehetőség nyílik, hiszen ezt tette Spanyolország és erre készül Olaszország is. Úgy vélte: az állami tulajdonban levő cégek profitjából lehet támogatást nyújtani a nehéz helyzetbe kerülő cégeknek, és a magáncégek extraprofitját megadóztatva újabb forrásokat lehet előteremteni egy esetleges segélyprogramra.

Az RMDSZ elnöke arra is kitért, hogy kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi személyzet számára, ahogy ez több európai országban megtörtént.

Az MTI kérdésére elmondta: az RMDSZ a késő ősz folyamán kidolgozza az alkotmányban is előírt, de mindeddig el nem fogadott kisebbségi törvény tervezetét. Miután a belső vitákat lefolytatták, a tervezetről előbb a partnereivel, a 2018-ban hárompárti egyeztetést aláíró Magyar Polgári Párttal (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), majd a parlament nemzeti kisebbségi frakciójával és a koalíciós partnerekkel is egyeztetéseket kezdeményez.

Az RMDSZ 15. kongresszusa az alapszabály módosításával zárult.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés