Rendtartó Székelyföldet, békét, szabadságot!

Rendtartó Székelyföldet, békét, szabadságot! Ezzel a jelszóval szervezték meg vasárnap a centenáriumi székely nagygyűlést Sepsiszentgyörgyön, amelyen mintegy ötezer ember vett részt nem csak a megyeszékhelyről, hanem Háromszékről, egész Erdélyből. A tömeg többször skandálta: „Autonómiát, autonómiát!”, „Szabadságot és igazságot Bekének és Szőcsnek!”

Végh Nimród evangélikus-lutheránus lelkész és Szabó Lajos kanonok szavaival elhangzott: száz évvel ezelőtt egy vesztes háború romjain, gróf Bethlen István kezdeményezésére budapesti székely közéleti személyiségek, Jancsó Benedek, Ugron Gábor, Sebess Dénes, Urmánczy Nándor és társaik életre hívták a Székely Nemzeti Tanácsot. A tanácsnak két célja volt: egyrészt nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy Erdély területi épségét bármi áron védje meg, másrészt hogy a székelyek valós helyzetét, akaratát a nagyvilággal is megismertesse.

– Ma is, akárcsak száz évvel ezelőtt az önrendelkezés érvényre juttatása a cél. Mai fogalommal élve: az autonómia – mondta az eseményt vezető Kilyén László marosvásárhelyi színművész.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ünnepi beszédében elmondta: száz évvel ezelőtt úgy döntöttek nagyapáink sorsáról, hogy őket nem kérdezték meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy az autonómiáról nem mondhatunk le.
– Ha ma lemondunk az autonómiáról, holnap lemondunk a nyelvünkről, majd identitásunkról, aztán önmagunkról – mondta Szilágyi, aki hozzátette: – Trianon keresztjét méltósággal kell hordanunk, mert lesz feltámadás!

Nekünk a Teremtő nem ezt a feladatot adta
A Szekler együttes Nem rabnak születtünk című dala után Mezei János, Gyergyószentmiklós lemondatott polgármestere, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos választmányának elnöke kifejtette: 1918 mélyen lesújtó tragédiája kényszerében emlékezünk az önszerveződő Székely Nemzeti Tanács megalakulásának centenáriumára.
– A mindenkori időhúzó román politikum és a nemzetközi emberjogi szervezetek struccpolitikája felelős azért, hogy 100 éve késik a megígért autonómia, s 100 év múltán is koholt vádakkal kerülnek székely atyafiak a legszigorúbb román börtönökbe, törvényt hoznak legszentebb nemzeti jelképeink használata ellen, miközben részesítés nélkül kizsákmányolják altalajkincseinket, lekopaszítják hegyeinket. Ez a gazdaságpolitika űzte el gyermekeinket szülőföldjükről – mondta, hozzátéve: ez nem végleges, hanem visszafordítandó állapot! – Az elkövetkezendő évek nem telhetnek el ugyanabban a jogfosztottságban, „mert nekünk a Teremtő nem ezt a feladatot adta” – jelentette ki.

Vegyünk példát a románokról!
Vesztergám Miklós tárogatóművész fellépése után Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt az egybegyűltekhez. 1918. december 1-jén Gyulafehérváron a románok egyoldalúan deklarálták elszakadási szándékukat, amire feleletképpen 1918. de­cember 22-én a kolozsvári magyar nemzetgyűlés határozatban kimondta, hogy a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján Magyarországgal egyazon állami közösségben kívánnak élni, ám ezt a háborúban győztes hatalmak – kettős mércét alkalmazva – egyszerűen semmibe vették.

– Ha már a hazánktól megfosztottak minket, legalább alapvető emberi és kollektív jogainkat biztosítsák cserében. Ne tiltsák, és ne korlátozzák azon jogunkat, hogy a saját szülőföldünkön, államalkotó nemzeti közösségként a saját sorsunkról és jövőnkről, az ország területi integritását tiszteletben tartva, a demokrácia szabályai szerint: magunk döntsünk – mondta.

Tőkés úgy értékelte, „kevesen vagyunk”. Amikor azonban elbizonytalanodunk, meggyőződésünkben megingunk, hát gondoljunk vissza a száz évvel ezelőtti időkre. Mérjük meg a mai eszünkkel, hogy volt-e oka reménykedni az akkori Romániának abban, hogy a nála négyszer nagyobb Magyarországtól sikerül elcsatolnia Erdélyt. Vagy gondoljunk bele abba, hogy a száz évvel ezelőtt Gyulafehérváron összegyűlt románoknak volt-e okuk elhinni, hogy Transzilvániát megszerezhetik maguknak.
– Lehetetlennek tűnő helyzetünkben vegyünk hát példát a románoktól, és legalább olyan jól politizáljunk és harcoljunk jogainkért, mint ahogyan ők tették Erdély megszerzése érdekében. Mi Erdély autonómiáját akarjuk, nem hatalmi erővel, hanem békés eszközökkel. Mert Gyulafehérvárra és Trianonra az egyetlen és helyes válasz: az autonómia – szögezte le Tőkés László.

A nacionalizmus nem megoldás
A nagy egyesülésnek nevezett eseményből nem sok haszna volt az erdélyi románoknak sem. Sabin Gherman transzilvanista aktivista szerint a román állam nem csak a magyarok felé nem tartotta be 1918-ban tett ígéreteit, hanem az erdélyi és moldvai románok irányában sem. Úgy fogalmazott: „rendkívül sajnálatos”, hogy a mai romániai politikusnak „választania kell a jellem és a siker között”.

– Az autonómia önálló gazdálkodást jelent. Azok, akik nem képesek önállóan gazdálkodni, ezt szeparatizmusnak nevezik. A nacionalizmus nem megoldás, sem románul, sem magyarul – szögezte le Gherman, aki több „egyszerű kérdést” is feltett: vajon miért kell az egy évezredes békés egymás mellett élésből azt az egy évet, 1848-at kiemelni, amikor egymással szemben álltunk; vajon hová „tűnt el” a romániai térképekről az Erdély nevű országrész. Úgy értékelte: a romániai régiók autonómiája hozzájárulna az ország gazdasági fejlődéséhez.

Futballozni már tudunk
Mátis Adrienn csengő hangú népdalbetétje után Izsák Balázs, az SZNT elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Európa szerte minden autonóm területen kiváló focicsapatok vannak. Futballozni már tudunk – jegyezte meg az SZNT elnöke a Csíkszereda és az OSK legutóbbi eredményeire utalva. Beszédében Egyed Ákos akadémikust idézte: a székelység román közigazgatás alatt is megőrizte többségét szülőföldjén. Román honfitársainknak pedig azt üzente, „ne féljenek tőlünk”, és „ne legyenek bizalmatlanok” a mi törekvéseinkkel szemben.

– Készüljünk a következő száz évre okosan, merészen, egymáshoz ragaszkodva. Becsüljük meg más népek méltóságát, és várjuk el, hogy a miénket, a székely népét is megbecsüljék. És ne feledjük soha: Székelyföld, a székely haza mindenekfölött! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek! – zárta szavait Izsák Balázs.
A nagygyűlést záró beszédében Incze Zsolt református esperes üzent azoknak, akik „otthon a tévé előtt ülnek”, Kovács István unitárius lelkész pedig imájában úgy fogalmazott „nincs időnk gyűlölködni, együtt, a másságot elfogadva, de saját identitásunkat nem feladva, itt vagyunk”. A centenáriumi nagygyűlés a himnuszok eléneklésével ért véget.