Hetedik alkalommal tartotta és ünnepelte meg az Erdélyi Dúlák Egyesülete Sepsiszentgyörgyön a születés hetét, s bár idén ez egyetlen eseményre, Gergely Erzsébet előadására szorítkozott, nem lehetett akadálya annak, hogy maradandó mondanivalóját egész évben kamatoztassák.
2017. május 17., 00:122017. május 17., 00:12
Hetedik alkalommal tartotta és ünnepelte meg az Erdélyi Dúlák Egyesülete Sepsiszentgyörgyön a születés hetét, s bár idén ez egyetlen eseményre, Gergely Erzsébet előadására szorítkozott, nem lehetett akadálya annak, hogy maradandó mondanivalóját egész évben kamatoztassák.
Gergely Erzsébet, a Magyarországról Székelyudvarhelyre költözött bába-dúla, Hellinger-módszerű családállító, önismereti csoportokat vezető szakember Maradandó boldogság a párkapcsolatban címmel tartotta meg előadását, és az érdeklődők számára kicsinek bizonyult a Művészeti és Népiskola piciny alagsori terme.
Közülük sokan már megégették magukat egy házasságban, mások még az elején jártak, és idejében foglalkozni kezdtek a konfliktusok kezelésének módjával. Mert azok vannak, lesznek, nem is gondoljuk, miből lehetnek, erre vonatkozóan is kaptak némi útmutatást. Hiszen az ellenség megismerése, a felderítés minden összecsapás sikerességének valószínűségét növeli. A harc tétje pedig a lelki béke és a gyermekek boldogsága, sikere.
Gergely Erzsébet szerint a sikeres párkapcsolatnak felnőtt emberek között van jó esélye, a felnőttség ismertetőjele pedig a szeretni és dolgozni tudás. Továbbá egyenrangú feleket feltételez, és ő mint kívülről jövő, sokszor rácsodálkozott a székelységben még élő férfidominanciára, amely abban nyilvánul meg, hogy a házasságban a férfi szava az erősebb és a döntő. Az egyensúly pedig nagyon fontos ezen a téren is, éppúgy mint az adás–kapás, az egymásnak tett szívességek, örömök terén is.
A nőnek el kell ismernie, hogy férfira van szüksége ahhoz, hogy mellette nővé váljon, de ugyanez fordítva is igaz. Amíg ennek a ténynek elfogadása alázattal meg nem történik, nem egészíthetik ki egymást. Az élettársi kapcsolat egy bizonyos idő után sértés, fejtette ki az előadó, mert azt üzeni, hogy valaki nem gondolja elég komolyan az elköteleződést, hanem vár egy jobbra. Van jelentősége annak a papírnak, amely ugyanakkor azt is jelenti, hogy párunkkal együtt elvesszük az ő családjának a szokásokban, értékekben megtestesülő hozományát, illetve az apa fia veszi el az anya lányát. Mindkét fél tudattalanul arra törekszik ilyenkor, hogy a végére járhatnak valaminek, ami a múltban megoldatlan marad. Nem oldhatjuk meg párunk helyett annak gondjait, csak támogathatjuk ebben a folyamatban.
Ha pedig minden kötél szakad, és válunk, gyermekeinket igyekezzünk óvni a következményektől: ők ugyanis nem a válás tényétől sérülnek, hanem az utána következő viszonyulási módoktól. Pedig még a válással is adhatunk egy jó, követendő mintát a gyermeknek: ha szakad egy párkapcsolat, abba nem kell belepusztulni, még ha mély fájdalom is ér, még ha segítséget is kell kérni a túljutáshoz.
Minden újabb kapcsolattal csökken a kötődés mélysége, de ebben a helyzetben azzal tehetünk jót magunknak, ha elismerjük az előttünk lévőt (azaz nem szidjuk), hiszen a párunk általa is formálódott olyanná, hogy minket választott.
Amit minden helyzetben szem előtt kell tartanunk: a dolgok akkor vannak rendjén, ha szeretetben vannak, erre a vezérfonalra lehet és érdemes egy jó kapcsolatot felfűzni – vonhattuk le a következtést az elmondottakból.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!