A hétvégén lezárult az idei első üveggyűjtés, amelynek során a sepsiszentgyörgyiek italos vagy befőttes üvegekért cserében sört vagy vizet kaphattak.
2023. április 04., 08:122023. április 04., 08:12
„Tiszta és világos, hogy az emberek szeretik ezt az akciót, hiszen évek óta azt látjuk, hogy sokan hoznak üveget a város különböző helyszínein várakozó kollégáinkhoz. 2023 első üveggyűjtésén ez 1 168 személyt jelentett, ami egyben megdöntötte az eddigi begyűjtött mennyiséget is: 89 711 kg, azaz szinte 90 tonna üveget adtak le a szentgyörgyiek, ez a mennyiség magáért beszél” – mondta Máthé László, a TEGA Rt. vezetője.
Az 5 kg üvegért cserébe 0,5 literes doboz sört, illetve tavalytól 1 literes pillepalack ásványvizet kínáló akciót először 2017-ben tartottak Sepsiszentgyörgyön, akkor megközelítőleg a mostani mennyiség fele, 42 840 kg üveget gyűjtött a TEGA. Ehhez képest 2022. márciusban 66 674 kg, júniusban 56 634 kg, a szeptemberi akció során pedig 62 198 kg üveget adtak le – összesen 124 585 kg. Máthé László igazgató szerint fontos, hogy az emberek kapjanak a gyűjtésért cserébe valamit, amiért úgy érzik, hogy érdemes erre odafigyelni.
Fontos azt is megjegyezni, hogy úgy városon, mint a vidéki települések esetében is folyamatosan adnak le befőttes és italos üvegeket, az üveggyűjtési akciók nem befolyásolják a havonta begyűjtött, átlag 20 tonnás mennyiséget. 2022-től Sepsiszentgyörgyön évente 3 alkalommal tartanak üveggyűjtő akciót, vidéken ez a lomtalanítással egybekötve zajlik.
A leadott mennyiségeket illetően a pénteki, illetve szombati napokon is a vonatállomás melletti gyűjtőponton gyűlt össze a legnagyobb mennyiség, pénteken 8 665 kg, a második napon, szombaton 9 785 kg. A TEGA összesen 15 272 sört, illetve 2 536 üveg vizet adott át, összesen 1 168 személynek – közülük 950-en kértek sört, 218-an pedig vizet.
A következő üveggyűjtésre a nyári hónapokban kerül sor.
Fotó: TEGA Rt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!